Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 14 (148. szám) - A közúti közlekedés előéleti pontrendszeréről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter, a napirendi pont előadója:
3511 figyelniük kell. Az utánképzés rendszere pedig lehetőséget biztosít az elkövetett hibák korrigálá sára. Mindez rövidebb távon is olyan eredményeket hozhat, amelyekre most nagy szükségünk van. Csak a szándékos gyorshajtók forgalomból történő kizárása öt év alatt közel 20 ezerrel csökkentené a balesetek és 140nel a halottak számát. Véleményem szerint a korábban említett kategóriákba tartozó vezetők kizárása is hasonló eredményhez vezetne. Ezzel pedig akkora fejlődést és javulást érnénk el, amelyre a pontrendszeren kívül nem látok más lehetőséget. Természetesen magam is támogatom a társadalmi és közlekedé si morál javítását célzó kezdeményezéseket. Nem várhatunk azonban egykét vagy akár több évet arra, hogy jelentős eredményt érjünk el, mert addig újabb százak veszítik életüket az utakon, újabb családok és gyermekek sokasága kerül hátrányos helyzetbe. A bi zottsági megtárgyalások során néhányan a javaslat ellen érveltek. A gazdasági bizottság, valamint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság nem támogatta az előterjesztést. Azt gondolom, hogy a bizottságban nemmel szavazó tisztelt képviselők is me ggyőzhetők akkori véleményük megváltoztatásának szükségességéről. A törvényjavaslat kidolgozását hosszú előkészítő munka előzte meg. Ennek során a rendőrség és a Közlekedéstudományi Intézet munkatársai pszichológusok bevonásával értékelték a német és a fra ncia pontrendszer tapasztalatait, elemezték a hazai bevezetés feltételeit és várható hatásait. Budapesten és négy megyében az 1997 és 1999 közötti statisztikai adatok feldolgozásával vizsgálatot végeztünk. Az elemzés és a gyakorlati tapasztalatok azt is ki mutatják, hogy a gépjárművezetők közel 90 százaléka nem, vagy rendkívül ritkán követ el olyan szabálytalanságot, amely a törvényjavaslat hatálya alá tartozik. A maradék 10 százalék viszont a vezetői engedély visszavonását eredményező ponthatárt a vizsgált időszakban többször is elérte. Ez a réteg az, amely folyamatosan figyelmeztetésre vár, amelyet tanítani, figyelmeztetni kell a szabályok betartására. Az előkészítő munka tapasztalatai a javaslatban tükröződnek. A pontrendszer érintetlenül hagyja a büntető törvénykönyv és a szabálysértési törvény szankciórendszerét, mert azzal kiegészítve alkalmazható. Lényeges elve a szabályozásnak, hogy annak hatályát csak a közúti közlekedés biztonságára valóban veszélyt jelentő szabálysértésekre lehet kiterjeszteni. Egye tlen szabályszegés önmagában nem eredményezheti a vezetői engedély automatikus visszavonását. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A pontrendszer bevezetésének nem az az elsődleges célja, hogy a járművezetői engedélyt visszavonja, a javaslat a közleke dés biztonságát szeretné növelni. Pszichikai hatást gyakorol a járművezetőkre azzal, hogy fennáll a vezetői engedély visszavonásának lehetősége sorozatos szabálytalanságok elkövetése után. Ez minden valószínűség szerint arra készteti az emberek döntő többs égét, hogy jobban alkalmazkodjanak a szabályokhoz, a többi közlekedőhöz, végső soron hozzánk, valamennyiünkhöz. Nem értem azokat, akik most engedékenyek és elnézőek akarnak lenni, a bekövetkezett balesetet követően pedig enyhének tartják a bírói íté leteket. Nem értem azokat, akik védik a balesetek potenciális okozóit, mert ezzel ők maguk is veszélyeztetnek másokat. A pontrendszer néhány elemén persze lehet vitatkozni. Az egyes cselekményekre adott pontok mennyiségén is sokat lehet meditálni. De nem l ehet tárgyalási szempont az, hogy a pontrendszer azért jó, mert a miatta bevont jogosítványok tulajdonosai elveszíthetik állásukat, vagy azért nem jó, mert a miatta bevont jogosítványok tulajdonosai nem dolgozhatnak korábbi munkahelyükön. A szabályokat pon tosan azért kell betartani, hogy se az állását, se az életét ne veszítse el senki. Vajon ki fogja megmagyarázni egy árvának, hogy azért veszítette el a szüleit, mert a rendszeresen szabálytalankodó járművezetőtől nem volt jogi lehetőség elvenni a jogosítvá nyát? (14.20) Pontosan tudjuk, hogy a legjobb törvényt is meg lehet szegni, és mindig lesz olyan, aki ezt meg is teszi. Nem indulhatunk ki abból, hogy úgyis lesz olyan, aki visszaél a helyzetével, mert másik soksok ezer továbbra is tisztességes marad. Ezz el a logikával azt lehetne mondanom, hogy ne is