Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 14 (148. szám) - Határozathozatal az egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról
3508 memóriám, de mintha a jövedéki adó lehetősége a parlament előtt lett volna 17 százalékban, és a parlament nem fogadta el. Mintha az intézményrendszer átalakítása, mely az egészségfejlesztést célozza - igen, átalakítottuk, létrehoztuk az Egészségfejlesztő Kutató Intézetet. Olcsó hitelt nem ígértünk, hanem létrehoztuk. Nem három paragrafusból áll a törvény, hanem négyből. A sürgősségi rendszer nem terv, hanem megvalósulás, 12 mentőállomással és 6 helikopterbázissal működő rendszer néhány induló elemében. Szeretném elmondani, hogy az egészségügyi struktúrában - mert hiszen erről szólt Vojnik képvise lő asszony kérdésének címe - van talán néhány szereplője ennek: a beteg és az állampolgár, az orvos, a nővér, az asszisztens, a gyógyszerész, a rendelő, a kórház, a labor, a röntgen, a gyógyszer- és segédeszközrendszer, ha egyfelől közelítjük meg. A betege k oldaláról szó volt itt a gyógyszerárváltozásról. Azt hiszem, hogy a tévedés joga a kérdezőt megilleti. Az elmúlt július óta nem volt árváltozás, a jelenlegi árváltozás a kartellárképzés miatt elhalasztódik, és a kormány - nagyon régen vitára bocsátva - a fő elveket kimunkálta. Bízom benne, hogy megteremtettük azt, amire az elmúlt tíz évben csak most először kerül sor. A betegútvonal és annak személyi, tárgyi, strukturális rendszerének kialakítása volt az, amit meg kellett alkotnunk, mert örököltünk egy '9 7 decemberében elfogadott egészségügyi törvényt, gyakorlatilag végrehajtási rendeletek nélkül, gyakorlatilag hozzárendelt megelőző források nélkül. Ezt kellett kompletté tennünk, és fölépítenünk azt a 36 szakmára épülő rendszert, amivel Európába mehetünk. Igen, vitathatatlanul van egy kritikus eleme ennek a rendszernek, hogy a benne dolgozók, áldozatkész tevékenységet folytató asszisztensek, nővérek és orvosok bére méltatlanul alacsony. Ezt soha nem vitatta a kormányzat, soha nem mondtuk azt, hogy az egészs égügyben ez a terület rendezett. Hiszem azt, hogy egy jól fölépített és valóban költségérzékeny, a problémát jól végigvivő, az egészségügyben megjelenő gondot, bajt végigvivő rendszerhez hozzákerül most már a bér is. Amennyiben figyelték a miniszterelnök ú r megnyilvánulását, és amennyire látjuk az előrejelzéseket, a jövő évi költségvetésben erre is lesz módunk. Lesz módunk azért, mert az alapellátást a privatizált formában elindítottuk. Hárommilliárd forint kell talán ahhoz, hogy ezeket a hiteleket a kollég áink fölvegyék. Az a három törvény, ami még szükséges ahhoz, hogy a rendszer strukturálisan rendezett legyen, ősszel a parlament elé kerül. Egyeztetés alatt van a szellemi szabadfoglalkozásúságról szóló törvény, egyeztetés alatt van a rendelőintézeti törvé ny és az intézményi törvény is. A szakmacsoportokat irányító, koordináló tanszékek és kollégiumok most már megkapták a szakmák újrastrukturálásának kérdéseit, azaz mondják ki a megfelelő, az adott szakmacsoportnak megfelelő személyi feltételrendszert, szám szerűsítve a hozzárendelhető technikát, azaz azt a minimumfeltételt és a minőségbiztosításhoz szükséges szabályrendszert, ami eddig nem alkotódott meg. Kétségtelenül ehhez kell hozzárendelni azt, hogy a jövedelemviszonyok rendezettek legyenek az egészségüg yben. Ebben egyetértek képviselő asszonnyal, egyébként az előrelépéseket markánsnak tartom, és úgy gondolom, hogy lassan be is fejeződnek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi ül ésnapunkon négy előterjesztés általános vitájának lezárása történt meg. Ezek közül háromhoz módosító javaslatok érkeztek, amelyek alapján a mai napon részletes vitára kerül sor. Előtte azonban ezek részletes vitára bocsátásáról kell határoznunk. Határozathozatal az egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról