Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 14 (148. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter:
3501 De egyébként is, az EUintegráció küszöbén ki kellene alakítanunk a bevándorlással kapcsolatos nemzetpolitikát, és abból levezetni a hatósági intézkedések rendszerét, csak ezután kezdhetjük meg az egyeztetést az EUkövetelményekkel, úgy, ahogy azt az északi útlevélunió országai tették. A külhoni magyarokkal sem rendeztük tehát dolgainkat, még kevésbé látom a tervezettséget a nem magyar anyanyelvűek bevándorlásánál, mert biztos, hogy jönnek és jönni fognak, de az a magyar politika feladata, hogy irányelveket adjon ennek a folyamatnak. Tisztelt Ház! Felszólalásom címe "Népe sedési válságunk" volt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt hiszem, kimondhatom: népesedési helyzetünk nem csupán válság, hanem katasztrófa; ahogy a Le Monde cikke jellemzi (Az elnök ismét csenget.) : a megtizedelt Magyaror szágról van szó. Cselekednünk kell - ehhez kívántam néhány gondolatot adni. Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból. - Dr. Szűrös Mátyás tapsol.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem, a kormány nevében kíváne valaki reagálni az elhangzottakra . (Dr. Gógl Árpád jelzi, hogy szólni kíván.) Megadom a szót Gógl Árpád miniszter úrnak. Kérem a kormány tagjait, hogy gombnyomással jelezzék felszólalási szándékukat. DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! A nag yon összetett felszólalásnak néhány elemére kell reagálnom, mert azt gondolom, hogy a legvilágosabb megfogalmazás az, hogy a népesség egészségi állapota, a társadalom reprodukciós folyamata ténylegesen kockáztatja a jövőnket, mert nemcsak a munkaerő mennyi ségét, hanem a minőségét is torzítja, és ezzel az egyes állampolgár esélyeit és a családok életminőségét is rontja. Az, hogy milyen alaphelyzetet kell megváltoztatnunk és milyen tendenciákat kell visszaforgatnunk, szinte mindegyikünknek ismerős adatsor, me rt a halálozási mutatók, a megbetegedési mutatók, a megelőzhető krónikus megbetegedési, halálozási mutatók, a születések számának a csökkenése, a felnőttek korai halálozása mindmind olyan adat, ami egyegy felkiáltójel. Az, hogy elöregedőben van a társada lmunk; az, hogy növekszik az idősek részaránya és csökken a felnövekvő generáció; az, hogy az átlagos élettartam egy minimális növekedésen túl jó életminőségben nem nőtt, mind arra utal, hogy komplex intézkedéssorra van szükség. Ha a becslések és az adatok , amelyekre építünk, igazak, hiszen azok mért adatok, akkor 1981 óta Magyarország lakossága több mint 400 ezerrel csökkent. Ha a trend nem változik, akkor 2050re két becslés van: a pesszimista 7,5 milliós lakosságszámra vetít; ha egy pozitív, gyenge előre lépés lesz, akkor 8,5 millió az a lakosságszám, amellyel számítani tudunk, és ez évi 110 ezres születésszámot tételez fel. De lehetséges egy olyan becslés is, hogy csak 40 ezer lesz az újszülöttek száma évente. Ebben most éppen az apropót a magzatvédelmi t örvény adta; a terhességmegszakítás mint drasztikus befejezése egy megkezdett életnek kicsi tényező, de tényező lehet. A szülőképes korú lakosság nőtt az elmúlt években - erre utalt Kelemen képviselőtársam is , ennek ellenére csökken a gyermekszülések szá ma. Azt gondolom, teljesen világossá kell tenni, hogy komplex rendszerben az életkezdethez kell biztosítani jobb feltételeket - itt most a felnőtt életkezdetre gondolok , és ezért támogatom magam is és a kormány is a lakásrendszer újragondolását, mert az elinduláshoz munkahely és lakás kell. Az egészségügy kezében kevés eszköz van, mert úgy tűnik, a csecsemőhalálozás, a koraszülés kérdésköre optimalizált, de a hosszú távú stratégiához, ahhoz, hogy a gyermekvállalási kedv megnőjön komplex előterjesztés kell . Mit tudunk mégis tenni egészségügyi területen? Egy jó, családközeli védőnői szolgálatot kell kialakítanunk. Azt a családvédelmi szolgálatot, amelyről tegnap a magzatvédelmi törvény vitájában már esett szó, jól kell működtetnünk. Az oktatási rendszerbe a családtervezést, családi életre nevelést be kell építeni. Támogatnunk kell minden állami szervezeten túl egyházi szervezeteket, civil