Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 13 (147. szám) - Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) - az igazságügy-miniszterhez - "A jogbiztonságról, a tiszta közéletről és a nemzeti földalapról" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
3370 lezárult, mégpedig úgy zárult le, hogy a sajtót helyreigazításra kötelezte. Úgy gondolom, hogy az Országgyűlésnek nem az a feladata, hogy tendenciózus sajtószemlét adjon, s ilyen módon próbálja meg a kormányt előnytelen helyzetben feltüntetni. Egyébként egy országgyűlési képviselőnek tudnia kell azt, hogy nem lehet kormányközeli személynek minősíteni a Független Kisgazdapárt Borsod megyei elnökét. Az, hogy Ké kesi Dezső hogy került be az ön monológjába, azt meg végképp nem értem. Kérem, szíveskedjék válaszomat áttanulmányozni és utána elfogadni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Megkérdezem a képviselő asszonyt, hog y elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Képviselő asszony? T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Tisztelt Államtitkár Úr! Én sajnálom, hogy nem figyel oda akkor, amikor önhöz beszélek. Az én monológomban a jegyzőkönyv szerint sem hallhatta a Kékesi nevet. (Közbesz ólások.) Azt szeretném mondani államtitkár úr, sajnálom, hogy ön nem olvas újságot, mert amiről önnek van információja, azt nem értelmezi, amiről meg nincs információja, az meg természetesen ön szerint nem értelmezhető. Mi már azt megszoktuk, hogy a Kisgaz dapárt vezetői, miniszter úr és ön, államtitkár úr, folyamatosan zöldbáróznak, azokkal a képviselő urakkal viszont nagyon jól együttdolgoznak, akik a tszvagyonból szereztek hatalmas vagyonokat, de azt még nem szoktuk meg, hogy kistermelőkkel nem óhajtanak foglalkozni, és a kistermelők érdekeit nem próbálják megvédeni, és mindenféle információhiányra és be nem avatkozásra hivatkoznak. Én azt gondolom, államtitkár úrnak kell emlékeznie arra, amikor a Mizo üggyel kapcsolatban miniszter úgy egypár mondatot itt a Házban kijelentett - ajánlom figyelmébe. Nem fogadom el államtitkár úr válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Képviselő asszony nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem tehát tisztelt kép viselőtársaimat, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 154 igen, 87 nem szavazattal és 14 tartózkodás mellett fogadta el az államtitkár úr válaszát. Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) - az igazságügyminiszterhez - "A jogbiztonságról, a tiszta közéletről és a nemzeti földalapról" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Kis Zoltán, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyminiszterhez: "A jogbiztonságról, a tiszta közéletről és a nemzeti földalapról" címmel. Képviselő urat illeti a szó. DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Az ön minisztere az elmúlt napokban közzéte tte húszpontos elképzelését a közélet tisztaságáról, a korrupció elleni harcról, amelynek egyik lényeges eleme az olyan jellegű jogalkotás megteremtése, amely minimálisra szűkíti a visszaélések lehetőségét. Ezt a szándékot csak üdvözölni lehet, s ezzel sze mélyesen is teljes mértékben egyetértek.