Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 25 (144. szám) - A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
3207 figyelmet arra, hogy az Orvosi Kamara eti kai kódexében ez tételesen szerepel, hogy nem fogadhat el juttatást. Úgy gondolom, hogy ennek törvényi úton történő megerősítése mindenképpen tisztábbá tenné a társadalmi megítélést ebben a kérdésben, és szükséges volna, hogy ebbe az irányba elmozduljunk. Köszönöm szépen, ezt szerettem volna hozzátenni. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, SZDSZ. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy Szabó Sándorné k épviselőtársunknak teljesen igaza van abban, hogy itt valamennyien életek védelmére szövetkezünk és életpártiak vagyunk - a megoldások módjában és a különböző részletekben van jelentős különbség közöttünk. Magam sem vagyok a tiltás híve, a teljes tiltás hí ve, de hogy valamilyen visszaszorító folyamat meginduljon, azt feltétlenül helyesnek tartom. Ugyanakkor ennél lényegesen fontosabbnak tekintem a támogatást, ez már az előbb ismertetett módosító javaslatokból is kiderült. Tehát egyrészt az állam feladata a fokozott támogatás, és ahogy TuriKovács Béla képviselőtársunk mondta, hogy valóban, amikor ott van a krízishelyzetben lévő szegény nő, és beszél vele az, aki segíteni akar neki, akkor legyen a tarsolyában valódi segítségre lehetőség, tudjon ajánlani tényl eges segítséget, valóságos segítséget, ami nemcsak anyagi segítség, hanem gyámolítás, vagy kiút abból a nehéz helyzetből, amibe jutott. Támogatom azokat a javaslatokat, amelyeket Béki Gabriella és Bauer Tamás, valamint Fodor Gá bor adtak be, amelyek a tényleges anyagi segítséget testesítik meg. Lehet vitatkozni arról, hogy jogpolitikailag beleillike ebbe a törvénybe vagy nem, de ha tényleg segíteni akarunk a magzatokon, és azt akarjuk, hogy megszülessenek, és úgy szülessenek meg , hogy családban élhessenek, akkor ezt támogatnunk kell. A segítség másik nagy területe a megelőzés, a profilaxis, az, hogy a nemkívánt terhességet meg lehessen előzni. Ehhez pedig az kell, hogy az állam segítse a fogamzásgátló eszközök eljutását azokhoz, akik nem ismerik, tehát megfelelő propaganda kell, másrészt pedig anyagilag támogatni kell ezeknek az eszközöknek az eljuttatását. Ahogy Béki Gabriella mondta, ő, Magyar Bálint és Fodor Gábor már több alkalommal terjesztettek be határozati javaslatot a Ház elé, hogy a fogamzásgátló eszközöknek mind a propagandája - nem jó ez a szó , mind a tájékoztatása, mind pedig maga hozzájutás legyen ingyenes, vagy pedig nagyon kedvezményes. Ezzel teljesen koherensek azok a javaslatok, amelyeket én is beterjesztettem, miszerint maradjon el a rászorultságtól függő megjegyzés; ezek a 6. és a 67. szám alatt felvett javaslatok, amelyek összefüggnek. Tehát ne vizsgálják a rászorultság fokát, hiszen ez bonyolulttá teszi a dolgot, és nagyon sok országban a fogamzásgátló eszköz öket ingyen adják vagy nagy kedvezménnyel biztosítják, különösen a serdületlen ifjúság és a szociálisan nehéz helyzetben lévő rétegek számára. Összefügg ez a 67. számú javaslattal, miszerint az egészségügyi miniszter felhatalmazást kap, hogy a fogamzásgátl ó eszközök és készítmények kedvezményes igénybevételének feltételeit rendeletben meghatározza; innen is kivettem a rászorultságtól függést. Az előző felszólalásom végén nem tudtam ismertetni az Európa Parlament 1989. február 12i 1100. számú döntésének 3. pontját. Ez úgy szól: "Hangsúlyozzuk, hogy az embriót és az emberi magzatot úgy kell kezelni, hogy tiszteletben tartjuk emberi méltóságát". Azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos kiindulópont, és ez egy konszenzusos határozat volt. Ide tartozik, ugyanebből az időszakból: az európai néppártok 1988. november 78i luxembourgi VII. kongresszusán minden néppártra kötelező döntést hoztak, miszerint "Valamennyien kötelezőnek tartjuk, hogy az emberi élet és méltóság tisztelete a fogamzástól a természetes halálig ér vényben van". Még egy módosító javaslatról szeretnék beszélni, amely úgy tűnik, hogy nem egészen érthető. Ez pedig az, hogy javasoltam, hogy kapjon felhatalmazást az egészségügyi miniszter, hogy utasításban