Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 24 (143. szám) - Az adatvédelmi biztos beszámolója, 1999, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FODOR GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója:
3083 kitűnően megállta a helyét ezen a talajon. Az sem kizárt, hogy skandináv helyett angolszász intézmények is megállnák a helyüket az európai jogrendben. Egyébként - most már nem ombudsmanként, hanem a joggal foglalkozóként mondom - az angolsz ász és a kontinentális jogrendszer egymástól való megkülönböztetése picit, ha nem is idejétmúlt, de már nem azonos érvényű, hiszen Anglia ugyan továbbra is sziget, de az a jogrendszerére már nem igaz. Az angolok rendkívü l nagy utat tettek az elmúlt, mondjuk, húsz évben, amióta az Európai Unióhoz tartoznak, saját jogrendjük, egyébként ősi jogintézményeik részben vagy teljes egészében történő feladása tekintetében, és az angol jogrend távolról sem annyira angol már, mint am ilyen volt. Végül egy utolsó megjegyzés: Szentgyörgyvölgyi képviselő úr azt mondja, hogy furcsának találja, hogy mindössze egyetlen pozitívum van a jelentésben, és ez is ránk vonatkozik. Valószínűleg nem voltam megint csak eléggé világos, de én úgy emléksz em, hogy a jelentésben számos pozitív megjegyzés is van. Hadd mondjak ezek közül kapásból hármat: például a foglalkoztatási területen jelentkező jogszabályváltozások, például a rendőrségcigányság kapcsolatrendszerét illetően, vagy például az ad hoc bizott ság és az ombudsman között kialakult gyakorlatot illetően - és a sort lehetne tovább folytatni. Tehát az én olvasatomban az anyagban több pozitívum van, túl azon, amit a képviselő úr is említ. Egyébként pedig ami az anyag alapvetően - ha úgy tetszik - nega tív hangvételeit illeti, hadd idézzem Hende államtitkár urat, aki talán egy évvel ezelőtt, amikor egyszer arról beszélgettünk, hogy mi a különbség az én jelentésem és a kormány hasonló jelentése között, azt mondta, hogy a kettőnek nem azonos a műfaja. Kösz önöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm, országgyűlési biztos úr. Megkérdezem Kósáné Kovács Magda asszonyt, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra mint a bizottság elnöke. (Kósáné dr. Kovács Magdolna: Köszönöm, nem.) Jelzi képviselő asszony, hogy nem kíván válaszolni. Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. Az adatvédelmi biztos beszámolója, 1999, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az adatvédelmi biztos beszámolója, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája . Az elő terjesztéseket J/2260. számon és H/2626. számon kapták kézhez. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként megadom a szót Fodor Gábornak, az emberi jogi bizottság előadójának, az országgyűlési határozati javaslat előadójának, a napirendi ajánlás szerint 10 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr. DR. FODOR GÁBOR , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy mivel most már reggel óta vitatkozu nk erről a kérdéskörről, az országgyűlési biztosok beszámolóiról, én ezt a 10 perces időkeret nem kívánom és nem szeretném kihasználni, tekintettel arra, hogy viszonylag egyszerű dolgom is van.