Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 24 (143. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HEGYI GYULA (MSZP):
3053 Most inkább arra emlékezve is, hogy nemrég ünnepeltük a rendszerváltozás tízéves évfordulóját, valamilyen módon a magam nagyon szerény hozzájárulásával a rendszerváltozás tíz évének emberi jogi mérlegét szeretném megvonni a beszámolóra hivatk ozva, az idei és az előző évi beszámolókra hivatkozva. (12.20) A tekintélyuralmi rendszerekre, a Horthy- és a Kádárrendszerre egyaránt jellemző volt az, amit József Attila oly zseniálisan fortélyos félelemként jellemzett, az az állapot, amikor az embereke t nem gyilkolják meg, nem kínozzák meg feltétlenül meggyőződésük miatt, de jobb, ha óvatosak, jobb, ha tartózkodnak - ahogy a köznyelv mondja: jobb, ha befogják a szájukat. Ezért mondta Bibó István, a demokratikus szocializmus egyik legnagyobb gondolkodója ebben a században, hogy a demokrácia félelemmentes létezéssel, a félelem nélküli élettel jellemezhető. Közelebb kerültünke az elmúlt tíz évben a félelemmentes élethez, az emberi méltóság általános megbecsüléséhez? A magas politika, a sajtószabadság és a politikai demokrácia szintjén igen, de azt hiszem, a hétköznapi élet tekintetében nagyonnagyon kevéssé. Ezért van szükség az ombudsmani hivatalra, ezért van szükség hazai és külföldi emberi jogi szervezetek, civil szervezetek - elnézést az idegen szóért - úgynevezett watchdog szerepére; minden nap és minden órában figyelni kell, hogy az emberek mindennapi szabadsága és szabadságérzete növekszike, netán csökken. A rendőrség szükségszerűen szóba kerül minden emberi jogi és állampolgári jogi beszámolóban. K öztudott, hogy Magyarország nemzetközi megítélésénél is az egyik legtöbb aggály a rendőrségi atrocitásokkal szemben merül fel. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy a bűnözés az elmúlt tíz évben a sokszorosára nőtt, s lényegében mindannyiunknak van oka - po tenciális oka legalábbis - rettegni, és ez a kettő valójában nagyon is összefüggésben áll egymással. A lakosság retteg a bűnözőktől, akik egyre brutálisabban támadnak, ugyanakkor azt látjuk néha, hogy a rendőrség is félni látszik az elvadult bűnözőktől, ép pen ezért frusztrált állapotában csap le a vétlen állampolgárokra és a kis bűnözőkre. Helytelen tehát csak azt mondani, hogy a rendőrségi atrocitásoknak véget kell vetni, de ugyanilyen helytelen egyszerűen csak keményebb fellépést követelni. Az erős és a j ól kiképzett rendőrség, amelynek van intellektuális tudása és anyagi eszközei, határozott a valódi bűnözőkkel szemben és belátó az apró normasértők irányában. Ezt kellene elérni. Egyszerűen szakmailag rossz és gyenge az a rendőrség, amely a vétlen emberek emberi jogait sérti. Itt alapvetően szakmai hibáról van szó, aminek a kijavításához természetesen nagyonnagyon sok pénz is kellene. Fel kell tenni azt a kérdést, tisztelt képviselőtársaim, hogy megszűnte az emberek mindennapi félelme a munkahelyeiken. Az t hiszem, akik ezt a közvetítést hallgatják, és akik itt ülünk e Házban, tudjuk, hogy erre a kérdésre sajnos "nem" a válasz. A magánszférában mindennapi tapasztalat, hogy az emberek még betegségeiket is letagadják, nehogy elveszítsék állásukat; nem merik k ivenni a betegszabadságot, sok esetben a rendes évi szabadságot sem; a munkahelyi zaklatást a nők gyakran bizony kénytelenek eltűrni azért, nehogy elveszítsék állásukat. A szakszervezeti tevékenység, amely alapvető emberi jog minden nemzetközi deklarációba n, a magánszférából lényegében vagy nagyon nagy mértékben kiszorult. Ilyen módon a jogsértések jelentős része el sem jut azokhoz, akik ezekben a kérdésekben felléphetnének. Szóba kerültek itt a multinacionális cégek. Sajnos a magyar munkahelyekre ugyanolya n mértékben jellemző, hogy az európai uniós bérek töredékéért a munkavállalóknak olyan bánásmódot kell elviselni, ami alapvetően sérti az emberi méltóságot. Tisztelt képviselőtársaim, fájdalommal ki kell mondani, hogy a közszférában újjáéledt a politikai d iszkrimináció. Az természetes, hogy egy kormányváltás után bizonyos szintig kicserélik a köztisztviselőket. A leghelyesebb, ha ez gyorsan követi a kormányváltást, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mire számíthat. Ma azonban azt látjuk, hogy ez elhúzva, két éve folyamatosan folytatódik. Megkockáztatom, tisztelt képviselőtársaim, még ha lesznek is olyanok, akik nem értenek vele egyet, hogy egy kormányszervnél vagy egy jobboldali többségű polgármesteri hivatalban a
