Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 23 (142. szám) - Határozathozatal Szalay Gábor (SZDSZ) interpellációjáról - Vincze László (FKGP) - a gazdasági miniszterhez - "Hogyan szolgálja a budapesti nagybani zöldségpiac a mezőgazdasági kistermelők érdekeit?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár:
2916 jelzé seket, észrevételeket a gyümölcs- és zöldségtermesztőktől, akik folyamatos elégedetlenségüket fejezik ki. Néhány alapvető problémát ezúton szeretnék önöknek felvetni a nagybani zöldségpiacok működésével kapcsolatosan. Évek óta - tömören fogalmazva - egy ne mkívánatos balkáni állapotot lehet tapasztalni a nagybani zöldségpiacokon. Pesten több éve nem lehet hozzájutni új bérelt elárusítóhelyhez, az éjféli piacnyitás előtt hathét órával sorba kell állni ahhoz, hogy esélyt lehessen találni a megfelelő helyhez j utáshoz. A legnagyobb problémát a piaci helyfoglalás jelenti. Sok termelő másodmagával kénytelen menni, hogy az egyik személy sorba állhasson a járművével, addig a másik személy gyalogosan bejut a piac területére, és ott próbál helyet foglalni. A piacfelüg yelőség néhány esetben úgy reagált, hogy a termelőket kutyás őrökkel eltávolíttatta a piac területéről. Ez mindenképpen helytelen megoldás. Természetesen megjelent a korrupció is. A gazdák elmondása szerint egy jó hely lehetőségéért 1000 és 5000 forint köz ötti pénzösszeget is elkérnek, elkérhetnek a termelőktől. A nagy tolongásban rendszeresen bedugul és autóval járhatatlanná válik a piac, mind befelé, mind kifelé menet. A bérlet megléte mégsem jelent garanciát, mivel nincs megkövetelve a bérelt helyek üres en hagyása. Hatalmas gond van tehát, ami időt és energiát emészt fel, és mindennek a levét a gazdák isszák meg. Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen intézkedés várható azért, hogy a budapesti nagybani piac, de a többi nagybani piacok is a termelők és fogyasztók érdekeit szolgálhassák a jövőben? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az FKGP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Glattfelder Béla államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönö m szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A képviselő úr az interpellációját 1999. szeptember 3án nyújtotta be. Az interpellációra adandó válaszban az azóta eltelt időben meghozott intézkedésekről is szeretnék beszámolni. A válasz megadása ér dekében egyeztettünk és egyetértésre jutottunk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal. A budapesti nagybani piac részvénytársasági formában működik, ebben állami tulajdoni rész nincsen, így tehát a kormánynak nincs jogi lehetősége arra, hogy felszólítsa a piac üzemeltetőjét a működési rend módosítására. Ennek ellenére a piacon való helyfoglalási gondok miatt megkerestük a Nagybani Piac Részvénytársaságot és annak legnagyobb tulajdonosát, a Főpolgármesteri Hivatalt Budapesten. A kistermelők ál tal panaszolt és a képviselő úr által felvetett szabálytalan helyfoglalással kapcsolatos jelzésünkre a piac üzemeltetője intézkedett, és a következő változtatásokat hajtotta végre. Módosította a számítógépes beléptető rendszer programját, hogy az arra jogo sult termelők fennakadás nélkül foglalhassák el a helyüket a piacon. Új gyakorlatként múlt év szeptember 1jétől a szabad árusítóhelyekre is bevezették a havi helybiztosítási szerződéseket, így a nyitást követő torlódások elkerülhetőnek tűntek. Az illegáli s helyfoglalások megakadályozására betonkerítést építettek. Ha bárki korrupciót észlel vagy ilyen gyanú merül fel, kérjük, haladéktalanul értesítse a piac üzemeltetőjét, hiszen ebben az esetben ő jogosult eljárni. A nagybani piacon kötelezően ki kell függe szteni a működési rendet - ezt megtették , a piac rendjét a rendeletek alapján az önkormányzat jegyzője, a kamara, valamint a piacfelügyelő ellenőrzi. A piaci rend megszegése esetén szigorú bírságok szabhatók ki, ezért ennek érdekében, ha bárki szabálytal anságot észlel, kérjük, az illetékesekhez forduljon. Összefoglalva az elmondottakat, megállapítható, hogy a jogszabályok alapján a piaci rend előírása a piac rendezőjének, fenntartójának feladatkörébe tartozik. Megkeresésünkre a piac üzemeltetője módosítot ta a piaci beléptetés szabályait, anyagi források igénybevételével bővíti a számozott elárusítóhelyek számát, javítja a piac kulturáltságát. Remélhető, hogy ezáltal megszűnnek a különböző szabálytalanságok.