Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 23 (142. szám) - A Budapest Sportcsarnok újjáépítéséről szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FENYVESI MÁTÉ, az FKGP
2874 beruházás lebonyolítását. Ez a beruházók megnevezésétől, a lebonyolítóktól a kivitelezőkig egyaránt így érvényes. A másik: például olyan akadályoknál, amik az új normákból jelennek meg - ilyen például a parkolók elhelyezése , nagyon konstruktívan, a határidő megjelenésével, a szabályzatok felgyorsításával, de nem a megkerülésével írja elő azt, hogy mégis átadható legyen a sportcsarno k egy adott időn belül. Azt szeretném mondani - ami talán még nem hangzott el , miután személyesen résztvevője voltam ennek az egyeztetési folyamatnak, hogy számomra rendkívül szimpatikusan, igen megnyerően mindazok a szakhatóságok, amelyek egyébként önma gukban is nyolctízféle engedélyt is lehet, hogy koordinálnak vagy kiadnak, ott ültek, saját maguk ajánlották fel ezen idők racionális lerövidítését, az együttműködési lehetőségeket, senkivel olyannal nem találkoztam ebben az eljárásban a hatóságok részérő l, aki akadályokat mondott volna, legfeljebb a felelősségük minimumát mindenféleképpen hangsúlyozva, időben, térben járultak hozzá e törvényjavaslat előkészítéséhez. Feltétlenül fontosnak tartanám megköszönni azt, hogy maga az Igazságügyi Minisztérium és a z FVM építési szakági hivatali kollégái, dolgozói a parlamenti vitasorozatban is végig konstruktívan álltak hozzá, és ez is a szakszerűség alapvető lehetőségét biztosítja. Kérem szépen, befejezésül csak annyit szeretnék mondani, hogy igen, igaza van a mini szter úrnak abban, hogy az elmúlt öt hónapban ez sikertörténet. Reméljük, hogy a parlament ma meg fogja szavazni ezt a törvényjavaslatot. Azonban fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a neheze most következik, hiszen mindaz, ami az építéssel közvetlenül k apcsolatos, a mai gyakorlatnak valamennyi veszélyét ismerve azt kell mondanom, hogy az összetartásnak, az együttműködésnek - a nyilvánosságot, a parlamenti kontrollt is beleértve - a nehéz időszaka igazán most következik. Reméljük, hogy jól alapoztuk meg m indazt, ami a következőkben történni fog. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Fenyvesi Máté képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőc soportjából. Mielőtt megadom a szót a képviselő úrnak, engedjék meg, hogy kívánjak jó vitát, további szép napot önöknek a délutáni viszontlátásig, és átadjam az elnöklést Gyimóthy Géza alelnöktársamnak. Viszontlátásra! (Taps.) (Az elnöki széket Gyimóthy Gé za, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) DR. FENYVESI MÁTÉ , az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja nagy örömmel fogadta az ifjúsági és sportbizottság ált al előterjesztett T/2608. számú törvényjavaslatot a Budapest Sportcsarnok újjáépítéséről. A törvényjavaslat elsősorban az országgyűlési és a kormányzati feladatokat, valamint a pályáztatási és az építésügyi hatósági engedélyezési eljárások speciális szabál yait tartalmazza, amelyek azonban szakmai jellegű kérdések. Ezeknek a kérdéseknek a vitatását nem látom szükségesnek, hiszen ezek meglévő jogszabályokon alapulnak, illetve pontosan tartalmazzák azok okait, javaslatait, indoklásait. Fontosnak tartom ugyanakkor e törvényjavaslat jelentőségét kiemelni nemcsak a sport, hanem a kultúra, a társadalom és annak rendezvényei szempontjából, mint egy olyan többfunkciós létesítmény jelentőségét, amely korábban és reményeim szerint a jövőben is m ég inkább meghatározó helye lesz a sport, a kulturális és a társadalmi rendezvényeknek. Amit a képviselőtársaim előttem is hangsúlyoztak, úgy is, mint az élet útját már megjárt régi sportember, úgy is, mint állampolgár, örömmel látom a törekvést a teremsp ortok európai és világszínvonalú feltételeinek megteremtése érdekében. A Budapest Sportcsarnok újjáépítésével nemcsak a teremsportok, hanem az egyéb, szabadban végzendő sportágak is igénybe vehetik a létesítményt a téli időszakban, amikor is a kinti időjár ási viszonyok az egyéb, szabadban történő versenyzést nem teszik lehetővé. A közönség számára a mielőbbi újjáépítés a tartalmas és kulturált szórakozás lehetőségét teremti meg mind a kultúra, mind