Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 22 (141. szám) - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
2823 valamifajta kompenzációt, vala mifajta szorzót mégiscsak alkalmaztak a kerület sajátos adottságainak figyelembevételére. Ez azt jelentette, hogy a fővárosi idegenforgalmi adóbevételekből 1999ben 80 millió forintot kapott az I. kerületi önkormányzat. 1999 után azonban ez a helyzet egy c sapásra megváltozott, miután ma már a kerületi adottságokat a forrásmegosztásnál éppúgy nem veszik figyelembe, mint ahogy például most az építményadó esetében sem kívánják a továbbiakban figyelembe venni. Innentől kezdve valóban egy egységes Budapest álma lebeg a főpolgármester úr szeme előtt, azt azonban elfelejti, hogy ez a Budapest szociológiailag, településszerkezetileg mégsem olyan nagyon egységes. Hogy befejezzem az előző példát, szeretném elmondani önöknek, hogy a forrásmegosztás általunk egyébként k ritizált gyakorlatából mekkora összeget kap idegenforgalmi céljainak elérésére vagy kötelezettségeinek teljesítésére az I. kerületi önkormányzat: alig több mint 14 millió forintot. Ennyire vették figyelembe azokat a helyi adottságokat, amelyek egyegy kerü letnél bizony jelentkeznek. És amikor a forrásmegosztás vitája során ezt szóvá tettük - ma valóban nincs semmiféle érdemi beleszólási joga a kerületeknek abba, hogy a főpolgármester úr vezetésével milyen forrásmegosztást hagy jóvá a Fővárosi Közgyűlés , é rveinkre jószerével választ sem kaptunk. Ez valóban a demokrácia határait jelenti, úgy, ahogyan ezt Demszky Gábor ebben az 1995ös nyilatkozatában már elmondta. Elhangzott az is, hogy az alkotmányossági aggályokkal szemben nem léptek fel a kerületek. Sajno s, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének elmondója ebben a kérdésben nem tájékozódott; felléptek. Több kerület vezetője, és nálunk még a képviselőtestület is, felhatalmazott arra, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljunk, és beadványt adtunk be az A lkotmánybírósághoz ezen vitatott építményadókivetéssel kapcsolatban. Azonban tudjuk jól, hogy az alkotmánybírósági döntéshozatal sokszor lassú, sokszor nehézkes, egyelőre még nem is kaptunk reagálást az Alkotmánybíróságtól arra nézve, hogy mikor fogják tá rgyalni, mikor fogják kitűzni ennek az ügynek a tárgyalását. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az utolsó pillanatban érkezett ez a törvényjavaslat, hogy valóban olyan körülményeket még meg lehessen akadályozni, amelyek a kerületi önkormányzatok teljes anyagi ellehetetlenülését célozzák - a teljes anyagi ellehetetlenülését. Ugyanis, mint ahogy már többször jeleztük, és itt a vita ezen oldalon hozzászólóitól már kiderült, ez az utolsó olyan eszköz, amellyel még a kerületek önmaguk élhetnek. (21.00) És még egy do lgot szeretnék elmondani, amely talán megint egy kicsit elsikkadt a sok politikai vádaskodás mellett. A kerületek túlnyomó többsége ellenezte ezt, és bizony a szocialista vezetésű képviselőtestületek, önkormányzatok is ellene voltak az építményadó ezen fo rmája kivetésének. Az egy sajátos politikai logika, egyfajta politikai relativizmus, amit Bauer képviselőtársunk itt kifejtett, hogy most ott ők vannak többségben, és milyen eszközökkel, milyen módszerrel győzték meg a Fővárosi Közgyűlés szocialista párti tagjait arra nézve, hogy ezt az adónemet mégiscsak fogadják el. Én ezt nem óhajtom most itt taglalni, miután egyébként nincsenek is erről a kérdésről részletes információim. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Fere nc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Bauer Tamás úrnak, az SZDSZ képviselőjének. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy válaszoljak a polgármester képviselő úr utolsó kérdésére, feltehetően a Fővárosi Közgyűlé s szocialista képviselői, szocialista frakciója is felelősséget éreztek a főváros működőképességéért. Egyszerűen erről van szó. Azt gondolom, az, hogy itt ki mennyi politikát vitt bele a dologba, ez valamennyi fideszes felszólaló beszédéből hallható volt. Amit most itt a polgármester képviselő úr elmondott, az nem más