Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 22 (141. szám)
2724 Kiss Sándor lett a Magyar Forradalmi Tanácsot irányító főtitkár, összefogva Kéthly Anna elnök, Király Béla és Kővágó József alelnökök, valamint egy végrehajtó bizottság tevékenységét. A korábbi emigrációból beválasztottuk Nagy Ferencet és Auer Pált. Hamaro san ebből alakult a Szabad Magyarország Nemzeti Képviselete, majd a Magyar Bizottság New Yorkban, Varga Béla elnökletével. Kiss Sándor Amerikában is kötődött a Magyarországon formálódó világhoz. Teljes idejében ebben a témakörben kutatott, írt, szerkesztet t, konferenciázott. Áldozatvállalás volt ez tőle, hiszen előtte is nyitva álltak az egyetemi professzori vagy az elegáns kutatóintézeti pozíciók. Ő inkább elbeszélgetett valakivel, aki Magyarországról jött vagy oda készült menni. Üzenetei a haza felé bölcs hazafiságot tápláltak. Párhuzamosan szerepeket vállalt a nyugati magyar szervezetekben. Úgy érte utol a halálos baleset is, a Magyar Baráti Közösség "Ittott"konferenciájáról hazafelé igyekezvén. Véglegesen elmenve, örökségül hagyta ránk élete példáját. Kiss Sándor szeretett költője, Ady Endre szavaival ment el: "Az Úr Illésként elviszi mind, / Kiket nagyon sujt és szeret: / Tüzes, gyors szíveket ad nekik, / Ezek a tüzes szekerek... / Szívük izzik, agyuk jégcsapos, / A Föld reájuk felkacag / S jégútjukat szánva szórja be / Hideg gyémántporral a Nap." A szoboravatásnál így fejeztem be: Sándor, barátom, testvérem, sorstársam, vezérem, tanítóm a sírig és azon túl is, elismételem itt, szobrod avatásakor megint, amit már annyiszor elmondtam és leírtam: bizony egész életem legnagyobb ajándéka, hogy a te munkatársad, helyettesed lehettem. (14.50) Most - akkor Vásárosnaményban, a múlt hónapban - szobrod előtt, a város főterén, szülőföldedről üzenem közelre és távolba, a jelennek és a jövőnek, hogy életed és útmut atásod áldás a magyar nemzetnek itthon, és örök forrása jó hírünknek a világban. Isten veled, Isten velünk! Köszönöm, elnök úr, a meghallgatást. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem a kormány képviselőjét, kíváne szólni. (Dr. Bogár László jelzése.) Nem kíván felszólalni. Az ülés bezárása ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Mai ülésnapunkat és az Országgyűlés e heti ülését berekeszte m. Mindenkinek jó pihenést kívánok! Az Országgyűlés következő ülésének összehívása ELNÖK (dr. Áder János) : Az Országgyűlés következő ülését május 22én 14 órára hívom össze . Viszontlátásra! (Az ülésnap 14 óra 52 perckor ér t véget.) 2000. május 22 (141. szám)