Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 5 (140. szám) - Az állami tulajdonban lévő vagyontárgyakat fenyegető kockázatok kezelésével és egyéb kockázatkezelési kérdésekkel kapcsolatos egyes kormányzati feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: - ELNÖK (dr. Áder János): - IVANICS ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója:
2719 Azt, hogy konkrétan minek kell történnie, részben ennek a vitának a függvényében is, közös felelősségünk alapján át kell gondolni. Erre a magam és a FideszMagyar Polgári Párt nevében is nyitott vagyok; bízom benne, hogy ebben a kérdéskörben még ebben a választási ciklusban tudunk eredményeket felmutatni, miközben meg kell jegyezzem, sajnos az elmúlt tíz évben ezen a téren elég kevés dolog, elég kevés fejlemény történt. Ehhez kérem képviselőtársaim észrevételeit és indítványait. Bízom benne, hogy az előterjesztéshez képest is tudunk még szerencsésebb és még jobb határozati javaslatot hozni, amelyet majd később konkrét lépések követnek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem a kormány jelen lévő képviselőjét, kíváne szólni. (Dr. Bogár László bólint.) Bogár Lászlónak megadom a szót. DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm szé pen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány időszerűnek és nagyon fontosnak tartja mindazt, amit képviselő úr az indítványában megfogalmazott és amit most itt szóbeli kiegészítésben szintén méltatott. Valóban egy nagyon fontos ügyről van szó, az állami tulajdon ban lévő egyes vagyontárgyakat, ahogyan ő is elmondta, az elmúlt időszakban igen jelentős károk értek. Ezért egyre időszerűbb, bizonyos értelemben véve az egész elmúlt évtizeden áthúzódott ez a probléma, de most egyre időszerűbb, hogy egy átfogó megoldás k eretében vizsgáljuk meg azokat a biztosítási formákat, egyáltalán komplex kockázatkezelési módszereket, eszközöket, amelyek nagy valószínűséggel igen jelentős mértékben javíthatják az állami vagyonkezelés hatékonyságát. A kormány tehát úgy látja, hogy egy nagyon fontos és időszerű kérdésről van szó, éppen ezért átfogóan és összességében a kezdeményezést mindenféleképpen támogatja. Ahogy azt képviselő úr is elmondta, persze bizonyos pontokon vannak vitatható részei mindannak, amit ő az előterjesztésében megf ogalmazott. Azt gondolom, hogy rövid időn belül elkészíthetők azok a módosító indítványok, amelyekkel egy kompromisszum keretében ezek a részek is célszerűen kezelhetők. Ezekkel együtt természetesen a kormány ezt az önálló indítványt támogathatónak gondolj a, az abban megfogalmazott célok fő irányaival teljes mértékben egyetértve. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Ivanics Istvánnak, aki a gazdasági bizottság ajánlását kívánja szóban ismertetni. IVAN ICS ISTVÁN , a gazdasági bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság az országgyűlési határozati javaslat vitájának végén egyöntetűen úgy határozott, úgy döntött, hogy támogatja annak az általá nos vitára való alkalmasságát. Rendkívül élénk, jó vita bontakozott ki, szinte eltűntek az ellenzéki és kormánypárti színek, mert mindenki érezte a felelősséget önmagán, hogy bizony mindannyiunk vagyonáról, az állam vagyonáról van szó, és törvényhozói fele lősségünk valóban azt diktálja, hogy felelősen és előrelátóan gondoskodjunk erről az állami vagyonról. Természetesen sok kérdés fölmerült ezzel kapcsolatban, sok ötlet, észrevétel is elhangzott. Az alapvető kérdés, különbség talán abban mutatkozott, hogy p rofesszionális biztosítókhoz forduljunk, vagy pedig hozzunk létre egy állami kockázati alapot, de az irányultság egyértelműen az, hogy professzionális intézményeket, tehát biztosítókat kell bevonni ebbe a munkába, mert az a szakmai ismeret nem nélkülözhető , amely egy káresemény során a professzionális biztosítók részéről megvan. Nyilvánvaló, hogy a biztosítói üzletág a nyereségérdekeltsége mellett egy ilyen hatalmas vagyontömegnél tud olyan kockázati alapot létrehozni, amely számára és az állam számára is e gy elviselhető terhet jelent. Valószínűleg az is egy előny volna az állami intézmények, az állami vagyon