Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 5 (140. szám) - A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BECSÓ ZSOLT (Fidesz):
2670 utasította el a tárca a Laczkó Dezső Múzeum rekonstrukciós munkálatait. Ezért csoportosítottuk át ez t az összeget. A mondanivalójának a másik részével kapcsolatban én nem vitatkoznék, mert mindannyiunknak rendelkezésére áll a jegyzőkönyv, tehát ott elolvashatjuk, hogy mit mondtunk. Egyetlen dologra azért azonban még reagálnék, egy kicsit Mécs Imre képvis előtársamhoz kapcsolódva. Szóval, mi, szocialista képviselők - és talán a szabad demokrata képviselőtársaink is - az általános vita során többször elmondtuk, egyáltalán nem azt kifogásoljuk, hogy a 38 támogatásra ítélt önkormányzat mindegyikének szüksége v an e támogatási formára. Annak is nagyon örülünk, hogy ezek az önkormányzatok megkapják, és ezáltal e beruházások által nyilván a települések és az állampolgárok is gazdagodnak. Furcsának azt tartottuk, hogy a 38 önkormányzat között egyetlen ellenzéki veze tésű önkormányzat sem található. Ha visszanézünk egy kicsit az időben, akkor ez a fajta benyújtott javaslat évek óta példátlan, hiszen ha a tények beszélnek, akkor azt tapasztaljuk, hogy 1996ban az újra indított 55 címzett támogatásból 29et ellenzéki és független vezetésű önkormányzatok kaptak, '97ben a 90ből 53at ellenzéki és független vezetésű önkormányzatok kaptak, '98ban a 117ből 72t ellenzéki vagy független vezetésű önkormányzatok nyertek el, és most pedig azt kell tapasztalnunk, hogy a 38 támo gatásra ítélt önkormányzati beruházás között egyetlenegy ellenzéki vezetésű önkormányzat sincs. Természetesen azt gondolom, hogy ezt mindannyian furcsának találjuk, azzal együtt, hogy - újra hangsúlyozom - nem vonjuk kétségbe, hogy a 38 önkormányzat mindeg yikének szüksége van arra a beruházásra, amelyre benyújtotta a pályázatát. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Becsó Zsolt, a Fidesz képviselője. Megadom a szót a képviselő úrnak. BECSÓ ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnö k úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslathoz két módosító javaslatot nyújtottam be. Az egyik módosító javaslat a balassagyarmati városi kórház átfogóbb rekonstrukciójának a megvalósítását kezdeményezte, a másik pedig a pásztói városi kórház többlettámogatási igényének a kielégítését próbálta kezdeményezni. Az én személyes véleményem az, hogy Balassagyarmat város esetében az átfogóbb rekonstrukciónak a megvalósítása indokolt, amelynek a legfontosabb célkitűzései a követke zőkben foglalhatók össze: egyrészt egy megyei szintű intézményi racionalizációnak a megvalósítása, másrészt a kórház meghatározó szakmai területei, mint a sebészet, a belgyógyászat és a fertőzőbetegellátás területén magának a rekonstrukciónak a megindítás a, magának a személyzeti étkeztetésnek, a sürgősségi betegellátás feltételeinek a kialakítása és javítása, és nem utolsósorban, ami általában sajnos problémaként jelentkezik szinte valamennyi kórháznál, egy jelentősebb mértékű orvosi gépműszer beszerzés e szközlése. Szeretném megjegyezni, hogy mindenféleképpen üdvözlendő, hogy a kormány a balassagyarmati városi kórház rekonstrukciójának a megindítását fontosnak tartotta, támogatja is, de úgy gondolom, hogy mind a városnak, mind a térségben élő több tízezer polgárnak az az alapvető érdeke, hogy a részleges rekonstrukció helyett egy szakmailag átgondoltabb, mind a Belügyminisztérium, mind az Egészségügyi Minisztérium részéről támogatandó, átfogó rekonstrukció valósuljon meg. (10.30) A másik módosító javaslat p edig Pásztó város kórházának többlettámogatási igényéhez kapcsolódik. A város 1998ban kapott lehetőséget arra, hogy a kórház rekonstrukcióját megvalósítsa, mégpedig úgy, hogy egy struktúraátalakítással járna ez együtt. Nyilvánvaló, hogy ez akkor, 1998ban , mintegy négyévi vajúdás után különben azzal a céllal fogalmazódott meg, hogy az épülő