Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 2 (137. szám) - A társadalmi szervezetek 2000. évi költségvetési támogatásának elosztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ISTVÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
2407 azért, mert tudom, hogy ezekre a pénzekre ezek a civil szervezetek nagyonnagyon számítanak, szóval hogy a működésükhöz életmentő összegekről van szó. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő asszony. Ügyrendi kérdésben jelentkezett Braun Márton képviselő úr, Fidesz. Megadom a szót, tessék! (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Téves!) Téves nyomás? (Derültség a Fidesz padsoraiban.) Igen. Megadom a szót István József képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. ISTVÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megígérem, hogy nagyon röviden fogok szólni. Azt szeretném elmondani a frakcióm nevében, h ogy azok a társadalmi szervezetek, amelyek pályáztak, a több mint 2250 pályázó közül csak a felét, 1111 pályázatot, pályázót tudtunk támogatni, és kapnak az előterjesztés alapján kevés támogatást - 100 ezer forinttól maximum 1 millió forintig. Hangsúlyozni kell, hogy a társadalmi szervezetek támogatása nem teljes körű támogatás, sosem volt az. Ezt a célt nem is tűzhetjük ki magunknak. (22.40) A szervezeti és működési támogatást viszont biztosítani kell, hiszen a társadalmi szervezetek Magyarországon - a Füg getlen Kisgazdapárt képviselőcsoportja szerint - a parlamenti demokrácia és az alkotmányos demokrácia fundamentumai és élő építőkövei, ezért fontos, hogy támogatásban részesüljenek. Egykét problémáról is szólnék nagyon röviden. 1990 óta a mostani 2000es támogatásoknál fordult elő először, hogy a pártokhoz közel álló ifjúsági szervezetek lemondtak a támogatásokról, ezzel azonban nincsenek megoldva ezeknek az egyesületeknek, szervezeteknek a gondjai. Tisztelettel szeretném felhívni a magyar parlament figyel mét arra, hogy erre van megoldás, precedens is van erre. Éveken át nem tudtuk megoldani a népfőiskolák támogatását, amelyek a társadalmi szervek keretéből nyertek támogatást. Most már azonban a költségvetési bizottság részéről külön kiemelt támogatásban ré szesülnek, így volt ez tavaly is, így van az idén is. Ezt az egyetlen utat lehet járni, és akkor nem kerülnek hátrányos helyzetbe. El kell gondolkodnia a magyar parlamentnek azon is, hogy az 1999ben pályázatot benyújtott és támogatást kapott pályázó társa dalmi szervezetek több mint 50 százaléka a 2000. évi pályázaton nem vett részt. Meg kell vizsgálni, hogy mi ennek az oka, mert meggyőződésem szerint ennek súlyos oka van. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy akik 2000ben nem pályáztak, azok az 19 99. évi támogatásról a törvényi előírások ellenére nem számoltak el. Márpedig az államháztartásról szóló törvény előírja, hogy a közpénzekről el kell számolni. A bizottságnak nincs semmiféle szankcionálási lehetősége, hiába írja ki a pályázatban, hogy a kö vetkező év február 28áig el kell számolni, nem számolnak el. Az Állami Számvevőszék, amely jogosult lenne az ellenőrzésre, nem tud ilyen nagy számú ellenőrzést elvégezni. Még egy dolgot elmondok és befejezem: az alapítványok közül csak a közhasznú és a ki emelten közhasznú alapítványokat tudtuk támogatni a pályázat kiírása szerint. Nagyon sok olyan alapítvány nyújtott be pályázatot, amely a közhasznú és a kiemelten közhasznú bejegyzést nem tudta igazolni, ezeket el kellett utasítani. Tehát nem azért nem kap tak támogatást az alapítványok, mert nem voltak szimpatikusak számunkra, hanem azért, mert a pályázati kiírásnak nem feleltek meg. A Független Kisgazdapárt a benyújtott törvényjavaslatot, illetve a bizottság önálló javaslatát változatlanul egyhangúlag támo gatja, és kéri az Országgyűlést, hogy azt fogadja el és szavazza meg. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) :