Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Vincze László (FKGP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Tud-e segíteni az FVM az árvízzel és belvízzel sújtott és fenyegetett dél-alföldi térségeken?"címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
240 A miniszter urat törvény kötelezi a 30 napon belüli válaszadásra. Ez a határidő már töb bszörösen lejárt. A miniszter úr nemcsak a törvényt sértette meg, mikor nem válaszolt a levelemre, hanem sérti 13 ezer ember egészségügyi ellátáshoz való jogát. Mikor válaszol miniszter úr érdemben a levélre? Várom államtitkár úr válaszát, illetve a minisz ter úr válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A feltett kérdésre Varga Mihály államtitkár úr válaszol. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Szeretnék néhány dolgot elmonda ni. Először is azt gondolom, hogy a kérdést pontosan illik föltenni, mert rosszul föltett kérdésre nem lehet jó választ adni. Hadd mondjak el néhány dolgot erről a kérdésügyről. Az első: 1999. december 3án levelet írt a miniszter úrnak, hogy az OEP nem f inanszírozza az adonyi védőnői szolgálatot. A Pénzügyminisztérium önkormányzati főosztálya '99. december 10én, tehát egy héten belül telefonon fölhívta Ronyecz Péter polgármester urat és megállapodtak, hogy az ügy előzményeit, az OEP és az Egészségügyi Mi nisztérium állásfoglalásait, melyek az önkormányzatnál rendelkezésre állnak, elküldik a PMnek. A harmadik: ismételt telefoni kérés után 2000. január 31én érkeztek a papírok a Pénzügyminisztériumba. Ugyanezen a napon, január 31én a Pénzügyminisztérium fő osztályvezetője válaszolt a tisztelt képviselő úrnak, melyben leírta az összes előzményt és tájékoztatta, hogy a szükséges iratok beérkezése után haladéktalanul, szintén még január 31én felkértük a társadalombiztosítást felügyelő politikai államtitkár ura t a szükséges intézkedések sürgősséggel történő meghozatalára. (16.40) Tehát kiderül az általam elmondottakból, hogy ön megkapta a választ, megkapta a levelet, ezek után nem értem, hogy ezt a kérdést miért mondta el. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsora iban.) Vincze László (FKGP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Tude segíteni az FVM az árvízzel és belvízzel sújtott és fenyegetett délalföldi térségeken?"címmel ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Vincze László, a Független Kisgazdapárt képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, "Tude segíteni az FVM az árvízzel és belvízzel sújtott és fenyegetett délalföldi térségeken?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A vizes helyzet igen nagy gondot okoz választókörzetemben, '98 telén az úgynevezett alpárbokrosi nyári gát által védett kivá ló minőségű termőterület került az Ativizig által elrendelt gátrobbantás következtében víz alá. A nyári gát helyreállítását az Ativizig félig elvégezte, sajnos az egyik robbantási helyet meghagyta, azzal az indokkal, hogy a gazdák állítsák helyre. Bízom be nne, hogy miniszter úr a KHVMmel közösen megoldást tud találni a gát helyreállítására. Sajnos, a belvízkárok szintén több alkalommal komoly mértékben sújtották településeinket. Házak dőltek össze és károsultak meg. Sándorfalván, Szatymazon, Forráskúton, C sanyteleken, Felgyőn, Tömörkényen, Bakson, Balástyán, Dócban, Csongrádon, Bokroson, Kisteleken, Pusztaszeren, Ópusztaszeren és Csengelén egyaránt gondot okozott a védekezés, amelynek magas