Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 12 (133. szám) - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
1992 Most már utoljára fogom idézni Kövér Lászlót, ő '91ben azt mondta: "Az Országgyűlés olyan feladat előtt áll, amelynek egyszerűen nincs megoldása." Kövér László '91ben mondta! Megint egyet kell értenem Kövér Lászlóval; ne m azért, mert miniszter, hanem azért, mert ebben az esetben igaza volt. Én azt gondolom, azzal kellene szembesülni, hogy ha egy intézményrendszer nem működik, ha egy törvény hatása nem úgy funkcionál, ahogy ezt elvárjuk, akkor mi lehet a megoldás. Akkor ne m az a megoldás, hogy továbbtolom a dolgot, kibővítem és plusz négy évvel meghosszabbítom, hanem megpróbálom az okokat megnézni, és megpróbálok egy más típusú megoldást keresni, amire egyébként Nikolits képviselőtársam utalt, és amely, azt gondolom, egyfaj ta kiút lehetne ebből a csapdából. A másik kérdés az, amit Mátrai Márta vetett fel. Ne haragudjon, én nem kívántam és most sem kívánom sem az egyházakkal, senkivel bővíteni az átvilágítandó kört. Mi arról beszéltünk, és most is arról beszélü nk, hogy ha bővíteni kívánja valaki, akkor ezt csak homogén módon teheti. Nem mi mondjuk, az Alkotmánybíróság mondja. Mi azt állítjuk, hogy ez a kör, amit önök leírtak, nem felel meg a homogenitás elvének. Köszönöm. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm. Ism ételten kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Csúcs László képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Nagyon rövid leszek. Tóth képviselőtársam véleményére reflektálva: ha egy i ntézményrendszer nem működik, nem ez a megoldás, hogy akkor tovább bővítjük. Úgy gondolom, hogy tulajdonképpen működött az intézményrendszer, mert ennek voltak igen látható jelei, és voltak olyan következményei, hogy hangtalanul eltávoztak a közéletből oly an személyek, akik érintettek voltak, csak nem lett nagydobra verve, mert a törvény most így szól, hogy csak annak a nevét verik nagydobra, aki nem veszi a kalapját a felszólítást követően. (2.00) A másik pedig, hogy szeretném tájékoztatni, nem háromezer f őről van szó, sokkal többről, hiszen csak a bírói kar az ügyészekkel együtt közel négyezer fő. Szeretném figyelmébe ajánlani, amit már többször emlegettem, hogy ez egy változó létszám, a mi becslésünk szerint körülbelül 78 ezer fő. Az átvilágításnak van e gy preventív szerepe is, és természetesen önmagában az átvilágítás ténye is reményünk szerint a közélet megtisztulását szolgálja. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Írásban jelezte hozzászólási szándékát még Mécs Imre képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. A képviselő urat illeti a szó. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Azt hiszem, hogy abszurd ez a helyzet, és a háromhetes ülésezési rend teljes csődje, ami ezen a héten van. Már maga a kiadott program is, késő estig tart a hét öt napján, a péntek kivételével ülésezést a Ház. Ezeket minden nap túlteljesítettük. Nagyon fontos törvényekről van szó, ezen kívül hatpárti, honvédelmi egyeztetés is folyi k a héten, pénteken alkotmánymódosítás lesz. Úgy gondolom, hogy a választók akaratából az ország vezetői fiatal és értelmes emberek. Érthetetlen számomra az a csökönyös konokság, amellyel kitartanak a háromhetes ülésezés mellett, ami egyszerűen megbukott. Ez csak arra jó, hogy ledaráljuk a törvényeket...