Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a miniszterelnökhöz - "Mi lesz az ÁPV Rt. kezelésében lévő 695 milliárd forint állami vagyon sorsa: hozomány az utókor számára, vagy pártpolitikai hitbizomány?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
197 kereslet csökkenti (Dr. Géczi József Alajos: Ez igaz!) , holott nagyon jól tud juk, hogy ez nem igaz. (Taps az MDF, szórványos taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Ismételt viszontválasz illeti meg egy percben a miniszter urat. DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter : Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek azzal, hogy egy szo ciális lakástámogatási programra is szükség van. A jelenlegi kamatkiegészítés azt eredményezi, hogy körülbelül felére csökkent a havi törlesztőrészlet, amelyet egy családnak fizetnie kell. Ez szerintem nagyon nagy eredmény! Tehát 22,5 százalékos kamat volt 1998ban, most 8 százalékos kamatot kell fizetni a családok nagy körének, fele akkora havi törlesztőrészletet - de természetesen nem veheti igénybe mindenki. Szociális lakásépítésre is szükség lenne. Jövőre ki akarunk alakítani egy szociális lakásépítési programot, amelyet a Gazdasági Minisztérium gondozna, és azokra, akik kimaradnak a hitelezési részből, mert nem hitelképesek, vonatkozhatna ez a szociálpolitikai támogatási rendszer és a szociális lakásépítési rendszer. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz pads oraiból.) Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - a miniszterelnökhöz - "Mi lesz az ÁPV Rt. kezelésében lévő 695 milliárd forint állami vagyon sorsa: hozomány az utókor számára, vagy pártpolitikai hitbizomány?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Dr. Lentner Csaba, a MIÉP képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Mi lesz az ÁPV Rt. kezelésében lévő 695 milliárd forint állami vagyon sorsa: hozomány az utókor számára, vagy pártpolitikai hitbizomány?" címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladatai ellátása miatt dr. Járai Zsigmond pénzügyminiszter urat jelölte ki válaszadásra. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae. (Dr. Lentner Csaba: Elfogadom!) Elfogadja. A képviselő urat illeti a szó. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A 2000. év első hónapjaiban az ÁPV Rt. kezelésében névértéken 695 milliárd forint állami vagyon van. A tényleges piaci érték azonban ennek a többszöröse. A hatalma s vagyontömeg állami erdőgazdaságokat, egykori állami gazdaságokat, közlekedési vállalatokat, kutatóintézeteket, hadiipari vállalatokat, kiemelt fejlesztési bankokat és a megmaradt gyógyszertárakat foglalja magában. "Az új évezred küszöbén" cí met viselő kormányprogram az állami tulajdon kezelésének egy önálló fejezetet szentelt "Gondos gazdálkodás az állami vagyonnal" címmel. Eszerint a még hátralévő feladatokat a kormány nyugodt ütemben, a gazdaság érdekeit messzemenően figyelembe véve valósít ja meg. A meghirdetett kormányprogramhoz képest már tavaly év végén eléggé barátságtalan gesztus volt a magyar nemzeti érdekek és a magyar társadalom ellenében a privatizációs törvény módosításán keresztül a MOL Rt., az Alkaloida Rt., a Magyar Mechanikai M űvek 202550 százalékos tartós állami tulajdonának megszüntetése és privatizációs tenderlistára való felkínálása. A 2000. év első heteiben azonban újabb veszedelem jelentkezik a még megmaradt állami tulajdonra. A kisebbik koalíciós partner, a Kisgazdapárt az ÁPV Rt. feloszlatását és az általa kezelt