Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 12 (133. szám) - A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ):
1920 utolérésük pedig - ismerve a magyar bíróságok átfutási idejét - hosszú tortúrát helyez kilátásba. Ez nem állhat érde künkben. Úgy gondolom, hogy a vállalkozói igazolvány kiváltásakor a körzetközponti jegyzőnek automatikusan tájékoztatást kellene adnia a bejelentkező vállalkozó székhely, illetve telephely szerint illetékes önkormányzata jegyzőjének, önkormányzati adószerv ének a vállalkozás megkezdéséről. Ugyanezt a szabályt kellene érvényesíteni a vállalkozások megszűnése esetére is azzal, hogy a körzetközponti jegyző az illetékes hatóságoktól bekéri az adott vállalkozásokra vonatkozó adóigazolásokat is. Ha mélyebben átgon doljuk, akkor az előterjesztésben jelzett törvénymódosítási körön túl - és ezt szeretném hangsúlyozni - a fentiek figyelembevétele esetén további öthat törvénymódosítás valószínűsíthető. Mindezek mellett a módosító indítványok benyújtásával és azok elfoga dása mellett támogatjuk az FKGP frakciója részéről, és elfogadásra javasoljuk a törvénytervezetet. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra megadom a szót Tardos Márton úrnak, az SZDSZ képviselőjé nek. TARDOS MÁRTON (SZDSZ) : Elnök Úr! Képviselőtársaim! Két kérdést szeretnék fölvetni, a szabad demokraták véleményének kialakításában fontos szerepet játszó véleményt. Az egyik, hogy néhány hónappal a kamarákról szóló törvény elfogadása után, és ennek a gyakorlatba való átültetésével kapcsolatos, ma tárgyalásra kerülő törvényjavaslatnak a kapcsán fölmerül az a kérdés, hogy jó úton járunke, mit is akarunk elérni ezekkel a törvénymódosításokkal. A másik kérdés, amit fölvetek - amiről már mint kisebbségi el őadó beszéltem , hogy a költségei ennek az átalakulásnak mit is jelentenek, és milyen hasznot várhatunk tőle. Az első kérdést tekintem komolyabb kérdésnek, annak ellenére, hogy most a parlament ebben az ügyben nem döntéshozás előtt áll. Néhány hónappal ez előtt egy furcsa dolog történt, az Antallkormány által kierőszakolt német kamarai struktúra alapján fölállított magyar kamarai rendszert az a kormány, amely az Antallkormány utódjának tekinti magát, durván megtámadta, és megszűntette működni. A kötelező tagság, a tagdíjak ügye például általunk, szabad demokrata képviselők által nem volt támogatva, mi akartunk erőteljes kamarákat létrehozni Magyarországon a gazdaság önszabályozó és önellenőrző tevékenysége érdekében, de közelebb volt hozzánk az a kamarai t ípus, ahol nem törvény kényszeríti a vállalkozókat arra, hogy a kamarába belépjenek, hanem a kamarai szolgáltatások teszik olyanná a helyzetet, amelyben racionális belépni a kamarába, és a kamara önszabályozó tevékenységet folytat, s evvel együttműködik az állammal. Nem az állam korlátozza és szabályozza közvetlenül a gazdaság részletkérdéseiben a gazdálkodó vállalatokat, hanem a vállalatok által megválasztott testületek folytatnak ilyen tevékenységet. Ez, zárójelben, kötelező kamarai tagság mellett Németor szágban nagyon sikeresen működik, és az angolszász országokban - hogy csak példát említsek - nem kötelező, hanem önkéntes tagság mellett ugyancsak sikeresen működik. Az volt a véleményünk, hogy egy ilyen önszabályozó rendszer lényegesen jobb, mint egy fölü lről diktált, államilag vezérelt szervezet, ezért - ha nem is tudtuk érvényesíteni az akaratunkat, nevezetesen azt, hogy nem kötelező tagságú rendszert akartunk - az önszabályozó rendszerek fejlődését támogattuk, és mi is megszavaztuk a parlamenti vita vég én azt a rendszert, amelyet a többség elfogadott, mert alapjában véve jó rendszernek tartottuk. És olyannak, ami a nagyon nehéz magyar gazdasági átalakulás éveiben azt a nagyon bonyolult helyzetet, amikor a vállalkozók zöme foglalkozik avval, hogy adó- és járulékvisszatartással éljen, tehát nem a szabályoknak megfelelően
