Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 12 (133. szám) - A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HORTOBÁGYI KRISZTINA (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP):
1885 két zsidó, héber bábának én bizony szobrot állítanék Budapest székesfőváros kellős közepén, hogy az életpártiságot mutassuk meg, s azt az erkölcsi piedesztált, amit kizárólag a mindenható Isten adhat a mi szívünkbe és a mi elménkbe. Köszön öm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Hortobágyi Krisztina képviselő asszonynak. HORTOBÁGYI KRISZTINA (Fidesz) : Köszönöm szépen. Én nem leszek most ennyire magasztos, sőt nagyon rövid leszek. Annyi t szeretnék elmondani Hegedűs képviselő úrnak, hogy amennyiben ebbe a törvénymódosító javaslatba bekerül annak a tiltása, hogy az orvosok abortuszért nem fogadhatnak el hálapénzt, ezzel gyakorlatilag legalizáljuk a hálapénz intézményét, amely most a gyakor latban ugyan létezik, de egyébként nem törvényes. Viszont attól kezdve, hogy kijelentjük, hogy ebben az egy esetben hálapénz nem fogadható el, attól kezdve azt is kijelentjük, hogy a többi esetben igen. Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Gyimó thy Géza) : Felszólalásra megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak, MSZP. DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Sajnálatosnak tartjuk, hogy egy törvény vitája, sajtóvisszhangja, társadalmi megítélése, fogad tatása kapcsán ismét régi világnézeti, vallási, etikai viták gerjednek, régi sebek fakadnak fel itt, a Ház falai között is. S kicsit álságosnak tartjuk azt a vita során, hogy ilyenkor tisztelt képviselőtársaim közül sokan megemlítik a parlament méltóságát és tekintélyét. Máskor miért feledkeznek meg erről a kérdésről? Az ellenzéket, minket, azzal vádoltak meg a sajtóban, hogy világnézeti vitákra készülünk, nem a törvény szakmaiságával akarunk foglalkozni. Kormánypárti oldalról és a mi részünkről is voltak p rekoncepciók, mármint az, hogy erkölcsi, vallási viták lesznek; gondolta a kormány, hogy szakmai lesz a törvény vitája. Én azt hiszem, most már ezen vita után nem mondhatjuk, hogy a kettő között vagyunk, hanem egy picit elcsúszott a vita. A korábbi állítás okkal szemben, ezt a vezérszónoklatunkban is kiemeltük, üdvözöljük, támogatni tudjuk a törvényt, és némi változtatással el is tudjuk fogadni, hiszen az 1992ben elfogadott törvényhez képest nem tartalmaz a beterjesztett javaslat lényeges, számunkra módosít ásokkal el nem fogadható eltéréseket. Másrészt számunkra garancia az, hogy ugyanaz az előterjesztő, aki annak idején is bábáskodott a korábbi törvény megszületésénél. Ennek ellenére azért már megjelentek azok a vallási, világnézeti csoportosulások, amelyek a törvényt el akarják téríteni a helyes, az Alkotmánybíróság által kijelölt útról. Itt a vitában elhangzott Surján képviselőtársam részéről, hogy tájékozott beleegyezés és tájékozott hozzájárulás kell ahhoz, hogy valaki az abortuszhoz adja magát. Magyarul : mindent meg kell tudni arról, hogy mi az abortusz hátránya. Ebben nem is volt semmi hiány, hiszen könyvet kaptunk, kazettát kaptunk, különféle szövegek jelentek meg, csak sajnos a pro lifemozgalom részéről, a pro choicemozgalom részéről semmilyen anyag ot nem adtak a képviselőknek. Ha már tájékoztatni akarjuk a képviselőket, hogy tisztán lássanak, akkor mindkét oldalról meg kell adni azt a lehetőséget, hogy megnézhessék, hogy mi a káros, mi a jó s mi a rossz ebben a dologban. Szerintünk rendkívül veszély es és kockázatos dolgot művel a kormány, amikor ilyen későre halasztotta a törvény tárgyalását, hiszen az Alkotmánybíróság 2000. július elsejéig adott haladékot. Ez egyrészt azért is jó, mert nincs hosszú idő mindenféle vitákra a magzat jogalanyisága körül , valamint vallási, erkölcsi kérdések megtárgyalására, mint ez volt 1992ben. Másrészt azért is veszélyes a dolog, mert nem biztos, hogy a törvény előterjesztői kibírják azt az iszonyatos nyomást, ami a kormányon belülről, a kormánypárti frakciók egy részé ről nehezedik erre a törvényjavaslatra.