Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 11 (132. szám) - Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről szóló törvényjavaslat; valamint az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
1644 ismételt példa, hogy a törvények a kormányt semmire nem kötelezik, mint azt a Fidesz vezetőitől - ma közjogi méltóságok - többször hallhattuk már. A baj csak az, hogy ugyanezen kormány viszont elvárja polgáraitól a törvények követését, s ez t minden eszközzel - rendőri önkény, adórendőrség, támogatásmegvonás és sok minden más, újszerű eszközzel - ki is kényszeríti. Tisztelt Ház! Mindeme baj elkerülhető lett volna, ha a 12 éves hagyomány szerint a törvényjavaslatok benyújtása előtt hatpárti eg yeztetés történik, akár magáról a törvényjavaslatot szövegéről, és nem mérgesedik el a Fidesz által indított számháborúnak köszönhetően a légkör. Partnerek tudunk lenni egy alkotmányos és valóban igazságos megoldásban. E javaslatok azonban nem javíthatók, és így nem is támogathatók. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Megadom a szót TuriKovács Béla képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt vezérszónokának. DR. TURIKOVÁCS BÉLA , az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönö m a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint a parlamentben jelenleg egyetlen történelmi párt jelenlegi felszólalója, tessék megengedni nekem, hogy a történeti múltban egy picit messzebbre menjek vissza. Nem kétséges, hogy 1988ban és '89ben olyan történeti hel yzet volt Magyarországon - és ilyen volt még '90ben is, amikor ezt a törvényt meghozták , amikor is a rendszerváltás ugyan már megindult, de annak a befejezése még csak jámbor óhaj volt, és szerényen hadd mondjam azt - egy picikét a saját miniszterelnökö mmel némileg ellentétben , hogy úgy tűnik a törvény mostani tárgyalásából következően, hogy egészen még ma sem fejeződött be. Nos, a Független Kisgazdapárt nem akkor alakult, amikor a rendszerváltás kezdődött, nem a rendszerváltás alatt, még csak nem is k özvetlenül előtte, hanem közel százéves párt. Hosszú múltja alatt saját erőből, tagjainak az erejéből, nem az állam támogatásával - soha nem volt egy állam által kedvelt párt - ingatlanokat tudott szerezni, ingatlanokat tudott a sajátjának mondani, amelyek et aztán abban az időszakban, amelynek a jogutódai ma az alkotmányra és a jogszerűségre hivatkozva sérelmeket emlegetnek, egy tollvonással állami tulajdonba vettek, és amelyeket soha vissza nem kaptunk. Szeretném azt mondani, hogy azok a falusi és vidéki e mberek, akik remélem, azért hallgatják imittamott - bár nyilván most sok egyéb munkájuk van - mindazt, ami itt elhangzik, azért fölteszik magukban a kérdést, hogy amit az én apám, a nagyapám vagy talán - ha kellően idős - én magam beletettem abba az ingat lanba, amelyben most valami egész más van - egész pontosan néhány helyen éppenséggel annak a pártnak az irodája, amely párt itt most nagyon keményen jogszerűségekre hivatkozik , fölteszem a kérdést, vajon ők mit gondolnak. Hol van a jogszerűség? Hol kapta k ők kellő kielégítést, kellő méltányolást? Én úgy gondolom, sehol. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ezen túlmenően valamennyi párt a törvény meghozásakor, 1990ben annak a tudatában és annak ismeretében volt, hogy a rendszerváltás folyamatában ilyen igazsá gtalanságok nem lehetnek akadályok, a rendszerváltást folytatni kell, még akkor is, ha az alakuló pártokra nézve ez súlyosan méltánytalan. (11.00) Különböző érvek hangzanak el az MSZP részéről. Szeretném ezeket részleteiben, már amennyire ezt az időm enged i, megvizsgálni. Az első, és azt kell mondanom, általam kiszűrhető érv, hogy volt egy olyan állapot, amely az 1990. évi LXX. törvénnyel alakult ki, és amely most már immáron közel tíz éve így, ilyen módon létezik, ha nem is ezt mondják, de kvázi úgy néz ki , hogy elbirtokolták ezeket az ingatlanokat, hiszen azóta folyamatosan használják és sajátjuknak tekintik. Azt gondolom, tisztelt Ház, valóban nem lehet mellőzni, hogy volt egy '9498 közötti időszak, amikor egy igazságos