Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Lázár Mózes (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Jó-e a magyar fogyasztóknak, hogy nem épül meg a bükkábrányi erőmű?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LÁZÁR MÓZES (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
1183 sillabuszból olvasok, én nem vagyok olyan zseni, mint a kedves szocialista képviselőtársaim. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Az látszik! Ez tény!) Úg y vélem, hogy nemcsak a kisüzemek kialakítására kell majd a hangsúlyt fektetni, hanem egy új termelési rendszer, egy új energiatermelő ágazat kialakításának lehetőségeit is meg kell teremteni. Ez mind megfelel az EUcsatlakozással kapcsolatos kívánalmaknak , a munkahelyteremtésnek, a hátrányos helyzetű régiók fejlesztésének és a megújuló energiaforrások felhasználásának. Felhívom a képviselőtársaim figyelmét is egy sajátos, a magyar adottságoknak megfelelő találmányra, amely nemcsak a repcére, kukoricára alk almazható, hanem bármely növényi zöldtömeg eddigieknél jóval gazdaságosabb felhasználását teszi lehetővé. A miniszter úr válaszát, a program megvalósítása ügyében tett intézkedését köszönettel elfogadom. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.) Lázár Mózes (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Jóe a magyar fogyasztóknak, hogy nem épül meg a bükkábrányi erőmű?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Lázár Mózes, a Fid esz képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter úrhoz: "Jóe a magyar fogyasztóknak, hogy nem épül meg a bükkábrányi erőmű?" címmel. Tessék, képviselő úr! LÁZÁR MÓZES (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt a tényfeltáró albizottságot vezettem, amelyik vizsgálta a Mátrai Erőmű Rt. 1995ös privatizációját. Kiderült, hogy ebben az ügyletben volt egy önálló életet élő, 26 millió dollárról szóló különmegállapodás, mely szerint a vevő versenyen kívül, a villam os energia árának majdnem tetszőleges megválasztása mellett, építhet két tekintélyes méretű blokkot. Sok probléma volt ezzel a különmegállapodással, annak ellenére, hogy nem volt hosszú, csak másfél oldal. Viszont ha az általa megsértett törvényeket, rende leteket, szabályokat csak felsorolnánk, már az is több oldalt tenne ki. A vevő per indítását helyezte kilátásba, mert úgy érezte, becsapták, ugyanis kiderült, hogy kétszer 400 megawattos új erőműre nincs szükség. A pénz eltűnt a süllyesztőben, és két évig tartó levelezés folyt a vevő és az előző kormány között. Ez a helyzet aztán már az új kormányt terhelte, természetesen a gyakran említett "önök nagyon jó helyzetben vették át a kormányzást" retorika részeként. Tényfeltáró albizottságunk azt javasolta, hogy állapodjanak meg a felek; semmiképp nem jó, ha per lesz az ügyből, tekintettel arra, hogy sem a vevő, sem az új kormány nem felelős a kialakult helyzetért, viszont őket terheli a megoldás gondja. Mindkét félnek jogkövető magatartást kell tanúsítania, de e zt lehetőleg bíróságon kívül tegyék. Tisztelt Államtitkár Úr! A sajtóból értesülhettünk arról, hogy megállapodás született a vevő és az ÁPV Rt. között. Mi ennek a lényege? Hogyan befolyásolja ez a villamos energia árát? A villamosenergiaiparban kialakult versenyre milyen hatással van ez az egyezség? Vane tudomása hasonlóan problémás szerződésről, amely az előző kormány rohamprivatizációja során született? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kö szönöm, képviselő úr. Az interpellációra dr. Bogár László államtitkár úr válaszol. Tessék! DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára :