Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 7 (116. szám) - A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) Ogy. határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VITÁNYI ISTVÁN, az ügyrendi bizottság előadója, a napirendi pont előadója:
102 alkotmány 24. §ának (4) bekezdésében kapott, az Országgyűlés működési szabályainak és tárgy alási rendjének meghatározására irányuló felhatalmazás alapján meghozott, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. Ogy. határozatában hiányosan, az alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményeinek nem megfelelő módon szabályozta a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet. Az Alkotmánybíróság határozatának meghozatalakor áttekintette egyrészt a hatályos alkotmányt, valamint a hatályos Házszabály rendelkezéseit. Ezen túlmenően kit ekintést végzett számos európai állam alkotmányai és parlamentjének házszabályai vonatkozásában is. Mindezek után jutott arra a megállapításra, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet valósított meg. Az Alkotmánybíróság felhív ta az Országgyűlést, hogy szabályozási feladatának 1999. december 15éig tegyen eleget. Tisztelt Ház! Az ügyrendi bizottság a frakciók egyegy képviselőjéből albizottságot hozott létre, amely feladatául kapta, hogy a 4/1999. számú ABhatározat következtébe n szükségessé vált házszabálymódosítási javaslatot előkészítse. Az albizottság feladatának teljesítése során négy alkalommal ülésezett, és vitatta meg az előterjesztett házszabálymódosítási javaslatokat. Sajnálattal kellett megállapítanunk azt, hogy az a lbizottság munkájában az ellenzéki pártok közül az MSZP és az SZDSZ képviselői egyetlen alkalommal sem vettek részt, ennélfogva álláspontjukat nem tudtuk - annak hiányában - figyelembe venni munkánk során. Nyilvánvaló, hogy az MSZP é s az SZDSZ képviselőinek távol maradása jelentős mértékben csökkentette az albizottság várható javaslatának a sorsát, mivel a Házszabály módosításához kétharmados többség szükséges. Az albizottság minden ülésére meghívtuk az MSZPs és az SZDSZes képviselő ket, de az elmondottakból kitűnően nem sok eredménnyel. Mindvégig bíztunk abban, hogy a későbbiek során a csonka albizottság munkájába ők is bekapcsolódnak, de ezen bizodalmunk nem vezetett eredményre. Bizakodásunkat arra alapoztuk, hogy volt már rá példa, miszerint egy bizottság csonka bizottságként kezdte meg munkáját, és a későbbiek során az MSZP és az SZDSZ képviselői csatlakoztak a bizottság munkájához. Az albizottság távol levő pártjai képviselőinek, nevezetesen az MSZPnek és az SZDSZnek a politikai felelőssége, hogy nem vettek részt a munkában. Tisztelt Ház! Az albizottság 1999. december 1jén megtartott, úgynevezett záróülésére két javaslat, illetőleg munkaanyag készült el a Házszabály alkotmánybírósági határozat szerinti módosítására vonatkozóan. Az egyik munkaanyag értelmében olyan javaslat született, hogy a Házszabály úgy kerüljön módosításra, hogy állapítsa meg, miszerint az Országgyűlés rendes ülésszakai alatt hetente tart ülést. A másik munkaanyag szerint a Házszabályban nem kell konkrétan rög zíteni a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet, hanem azt a feladatokhoz kötötten kell megállapítani. A kisebbségi vélemény az egyhetes ülésezési rendet tekintette alapesetnek, és lehetővé tette volna ezen javaslat a kétharmados szavazással történő e ltérést. Ezen a bizottsági ülésen az MSZP képviselőinek előadása szerint az természetes volt, hogy sem az MSZP, sem az SZDSZ nem vesz részt az albizottság munkájában, mert hiszen ezt előre is közölték. Álláspontjuk szerint az előterjesztett első munkaanyag nem felelt meg az Alkotmánybíróság határozatának, míg a kisebbségi álláspontot tartalmazó munkaanyagot gondolkodási alapként elfogadhatónak tartották. Az SZDSZ álláspontját sem az albizottság, sem az ügyrendi bizottság e témában nem ismerhette meg, mivel mint már korábban is mondottam, sem az albizottság munkájában nem vett részt képviselőjük, sem az ügyrendi bizottság ezen javaslatot tárgyaló ülésén.