Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. február 1 (114. szám)
276 MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A mai napon már Katona Kálmán miniszter úr szólt napirend előtti felszólalásra reagálva a vasúttársaság kérdéseiről. Konkrétan annyit szeretnék ebből még egyszer megismételni, hogy az üzemeltetési körből kivonandó vasútvonal kiválasztása még nem történt me g, és erre vonatkozóan egy intézkedési terv készül. Minden vonalat egyesével meg fogunk vizsgálni, és arra törekszünk minden vonal esetében, hogy az utasok érdekei ne sérüljenek, lehetőség szerint magasabb színvonalú közlekedési szolgáltatást vehessenek ig énybe. A képviselő úr által említett vasútvonalak esetében is a kieső vonatok utasainak elszállításáról a Kunság Volán Rt. gondoskodik, a munkába járók hajnali időpontban közúton, autóbusszal érhetik el utazási céljukat. Kétségtelen, hogy vannak, akiket ez hátrányosan érint és át kell szállniuk, viszont az autóbuszok előnye, hogy azok több helyen is megállnak, például Szalkszentmártonban két, Dunavecsén és Apostagon három alkalommal. Nyilvánvaló, hogy további tapasztalatokra van szükség. Megköszönve képvise lő úrnak, hogy jelezte, korábban is többször sikeresen egyeztettünk, remélem, hogy a jövőben is sikerül ez, és az autóbuszmenetrendeket a Volán Rt. a megváltozott igényekhez igazíthatja, és valóban jobb közlekedési szolgáltatása lesz a környék települései nek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) Az ülésnap bezárása ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkat bezárom, holnap délelőtt bizottsági ülésekre kerül sor, a p lenáris ülés 13 órakor folytatja munkáját. Jó éjszakát kívánok mindenkinek! (Az ülésnap 21 óra 36 perckor ért véget. 2000. február 1 (114. szám) 2000. február 1jén, kedden délután 13 órakor 114. szám Az 19982002es országgyűlési ciklus dr. Áde r János, Gyimóthy Géza, dr. Szili Katalin és dr. Wekler Ferenc elnöklete alatt Jegyzők: Kapronczi Mihály, Kocsi László, Vidoven Árpád Tárgyai • Hasáb Az ülésnap megnyitása • 16419 Napirenden kívüli felszólalók: Dr. Rogán Antal (Fidesz) • 16419 Dr. Szakács Imre ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár • 16420