Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
1999. december 21 (112. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz):
79 Úgy gondolom, hogy az elmúlt másfél évben nagyon sok minden történt az említett területeken, és nem visszalépések, hanem előrelépések. Ön felemlítette az egészségügy reformjának a k érdését. Itt csak egy dologra szeretnék emlékeztetni: éppen a mai napon is napirenden van a praxisjog privatizálásának a kérdése, amely az egészségügyi alapellátást alapjaiban fogja megreformálni és jó irányba fordítani. De elmondhatom azt is: ön visszalép ésről beszélt a regionalizmus kérdésében is, ami nem igaz, hiszen elfogadtunk egy törvényt, törvényt hozott a Ház a területfejlesztési tanácsok felállásáról, ami egy óriási lépés abba az irányba, hogy igazodjunk az Európai Unió területfejlesztési modelljéh ez. (9.30) A regionalizmus kérdéséhez még annyit, hogy az új kormány kifejezetten megjelenítette a vidékfejlesztést az egyik minisztérium alapvető feladatkörei között, amit önök nem tettek meg. A parlament eldurvult hangnemével és az ez iránt viselt közös felelősséggel kapcsolatban nem akarnám rontani az ünnepi hangulatot, de ugye, nem gondolja a frakcióvezető úr sem, hogy egyes szocialista képviselőknek azért kell a Parlamentben és a Parlament falain kívül is a legotrombább, legtrágárabb módon káromkodniuk , mert a kormány, teszem azt, a közigazgatás reformjában valami nekik nem tetsző lépést "követett el". Ebben az adventi, megbékélő hangnemben szeretném még egyszer azt a reményemet kifejezni, hogy az előttünk álló 2000. évben hatékony egyeztetéseken alapul ó, valóban előrevivő, kompromisszumkereső, megállapodásokra törekvő és megállapodásokat meg is találó munkamódszert tudunk kialakítani. Biztosíthatom arról a frakcióvezető urat, hogy ez rajtunk nem fog múlni, eddig sem múlt rajtunk. Szeretnék emlékeztetni csupán két dologra a hátralévő harminc másodpercben. Éppen egy évvel ezelőtt volt szerencsém vezetni az alkotmánynak a csapatmozgásokkal összefüggő módosítására irányuló hatpárti tárgyalásokat; ez a NATOcsatlakozás folytán szükségszerűvé vált. Aláírtuk a megállapodást, majd fél óra múlva egy teljesen mondvacsinált és egészen más okból itt, a parlamentben önök felborították - szocialista képviselőkkel együtt - ezt a megállapodást. Örömmel jelentem be (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret le teltét.) , hogy ma 10 órakor ez a hatpárti tárgyalás egyéves szünettel újra folytatódik, és nagyon bízom abban, hogy meg fogunk állapodni ebben az alapvető biztonságpolitikai kérdésben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Kata lin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Fazekas Sándor frakcióvezetőhelyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, "Milyen jogcímen követel 29 millió forintot Cser Ágnes, az Országos Egészségbiztosítási P énztár volt főigazgatója?" címmel. A frakcióvezetőhelyettes urat illeti a szó. DR. FAZEKAS SÁNDOR (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! (Bauer Tamás: Megmondta, hogy nem követelte!) Több forrásból értesülhettünk arról, hogy Cser Ágnes, az Ország os Egészségbiztosítási Pénztár menesztett főigazgatója, 29 millió forintot szeretne az OEPtől kapni elmaradt járandóság címén. (Kuncze Gábor: Erről beszéltem!) Pénzt kapni általában jó, sokat meg még jobb, de fizetés előtt érdemes megnézni, hogy milyen té telekből adódik össze ez a követelés. Cser Ágnes az igényét az előző évi átlagjövedelméből vezeti le, ebben pedig érdekes tételek is szerepelnek. A volt főigazgató asszony ugyanis helyettesítette az őt helyettesítő két főigazgatóhelyettest, é s ezen a jogcímen összesen és havonta saját fizetésén túl 187 ezer forintot vett fel. A köztisztviselői törvény szerint a betöltetlen álláshelyekhez tartozó illetményt ilyen jogcímen nem lehet felvenni. A közigazgatásban az az általános gyakorlat, hogy a b etöltetlen poszthoz tartozó teendők ellátására a szerv vezetője egy másik személyt nevez ki, vagyis nem saját magát, és a