Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP):
259 Igen, és még azzal is spórolni kívánok, elnök úr. Nagyon röviden szólnék ehhez a kétharmados problémához. A memória tényleg szelektív. A kormány té nyleg nem akart kétharmados törvénymódosítást. Néhány kormánypárti képviselő tényleg benyújtott kétharmadra vonatkozó javaslatot, de összekapkodva, kidolgozatlanul. Ezt mondtam el már a beszédemben is. Ehhez nem lehetett másképp viszonyulni, mint hogy csin áljuk meg rendesen. Most, jelenleg egy olyan kidolgozott javaslat van benyújtva, amelyik kétharmados törvénymódosítást igénylő javaslat, a szabad demokratáké. A puding próbája, hogy megeszi, akare kétharmados törvényt módosítani a kormányoldal. (Taps az M SZP és az SZDSZ padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Horváth Zsolt úr, a Fidesz képviselője. DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz) : Nagyon röviden fogok szólni. Képviselő asszony, ön az ÁNTSZt egy fél mondatban említette. A mód osítási javaslat világos és egyértelmű volt. Az önkormányzatoktól a magyar államhoz kívánta áttelepíteni a területi ellátás kötelezettségét. Ez jól tudható. Gondolom, ön ezt végigolvasta, és ugyanúgy tudja, hogy miről beszélünk. Béki Képviselő Asszony! A k étharmados törvényekben végig tárgyaltunk, benyújtottuk a Ház elé, leszavazásra került. Csak egészen tapasztalatlan ember követi el azt a hibát, hogy egymás után kétszer nekimegy fejjel ugyanannak a falnak. Ez az egyszerű oka annak, hogy másodszor ide sem hoztuk - önök mereven elzárkóztak előle. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Göndör István elállt a kétperces hozzászólástól. Hozzászólásra következik Kapronczi Mihály úr, a MIÉP képviselője; 6 perc 13 másodperc áll rendelkezésére. KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitatott törvényjavaslat preambulumában a következő olvasható: "A gyógyítás közügy, melyben az elsődleges felelősség a gyógyító orvost terheli. E munka elismerése, az orvostársadalom helyzetének, ezáltal a betegellátás sz ínvonalának javítása érdekében alkotjuk meg ezt a törvényt." Valóban a gyógyítást, a beteg ember gyógyulását a társadalomnak minden rendelkezésére álló eszközével elő kell segíteni. E tevékenységnek - nagy vonalakban meghatározva - három feltétele van. Az első, hogy rátermett, magasan képzett, kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkező orvosaink legyenek. A második feltétel annak a jogszabályrendszernek a megalkotása, melynek keretei között az orvos alapvetően fontos munkáját önállóan és zavartalanul végezni tudja. A harmadik feltétel pedig a gyógyításhoz és az orvos megélhetéséhez szükséges gazdasági eszközök biztosítása. Csak e három feltétel együttes biztosítása adja meg a megfelelő biztonságot a magas színvonalú gyógyításhoz. Ha az előttünk fekvő törvényt vizsgáljuk, e feltételezéseink szerint tekintetbe véve a valós helyzetet, a háziorvosok mindennapjait, az első, amit megállapíthatunk, az, hogy ez a törvénytervezet nyilvánvalóan nem jelent írt a gyógyítás jelenlegi sebeire, mivel az magasabb szaktudást n em eredményez, és nem orvosolja háziorvosok és az önkormányzatok között sok helyen konfliktusokhoz vezető, joghézagos és hatalmi visszaélésekre alkalmas szabályozást sem. Nem szünteti meg az orvos de facto alárendeltségét a laikusokkal szemben, sőt a bankh itel miatt eladósodott orvos még inkább kiszolgáltatottabbá válik. A törvény ugyanis változatlanul hagyja az önkormányzat teljes hatáskörét a háziorvossal szemben, ami azt jelenti, hogy mint hírlik, a sokszor nem az orvos gyógyító tevékenységéből eredő ell entétek, a szerződésbontás egzisztenciálisan tönkre is tehetik az orvost. Ellenérvnek tűnik: akkor az eladó eladja a praxisjogát, és vesz másikat. Ez azonban nem igaz, mert ki vesz tisztességes áron
