Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
211 különbözteti meg hátrányosan ezt a kört, amiből az következik, hogy egy idő után ők teljesen meg is szűnnek, hiszen ahogy kihalnak, nyugdíjba mennek ebből a körből, úgy ilyen megoldásra már más nem léphet be. Következésképp azt az úgynevezett kasztot, amelyről végig beszélek, tovább szigorítja, tovább zárja ez a javaslat. Végül van egy utolsó szempont, amelyik, hogy úgy mondjam, kérdőjeleket vet fel bennünk, ez pedig az a gondolat, hogy a kormány, miközben sietteti e törvényjava slat elfogadását, úgy lépteti életbe, hogy egyúttal el is halasztja az életbe léptetését. A 3. § vége felé bekerült az a bekezdés, hogy december 31éig át nem ruházható jog keletkezik. Vagyis maga az előterjesztő is érzi, hogy gond van az előkészítéssel. N em tudok másra gondolni, csak arra, hogy még foglalkozni kíván a javaslatával. Mi más indokolhatja, hogy a hatályba léptetés egyfelől megvalósul 15 napon belül, másfelől maga a folyamat érdemben nem lép életbe? Tisztelt Képviselőtársaim! A magunk, a szabad demokraták javaslatáról valamennyi parlamenti párttal egyeztetést kezdtem. Ezek a párbeszédek négy párt esetében le is bonyolódtak az első menetben. (16.40) Örömmel konstatáltam, hogy a javaslatunkat pozitívan fogadták a pártok, egyetértettünk abban, hogy an kell a praxist definiálni, és hogy valódi privatizálás lenne a feladat. Nosza, ragyogó helyzet: módosító indítványok formájában fogadja be a kormány a javaslatunkat! Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kö szönöm. Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, az MDF vezérszónokának. LEZSÁK SÁNDOR , az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Miközben hallgattam az előttem megszólaló szabad demokrata képv iselő asszonyt, azt jegyeztem fel, hogy a parlament mintaszerűen működik: az adott problémára a kormány javasol egy megoldást, az ellenzék pedig minden megoldásra tud egy problémát. Úgy gondolom, hogy indulataimat fegyelmezni tudom akkor, ha felolvasom az előre megírt szöveget, amely a Magyar Demokrata Fórum véleményét foglalja össze. Az elmúlt év végén tárgyalta meg és utasította el az Országgyűlés az év egyik legneuralgikusabb törvényjavaslatát. Ez a rövid törvényjavaslat mint valami injekciós tű, behatol t a betegségéből lassan lábadozó társadalmunk mélyebb rétegeibe, és kéretlenül is felszínre hozta azokat az előítéleteket, amelyeket több évtizeden keresztül sulykoltak a közvélemény tudatába. Például bármely, a nyugateurópai gyakorlat irányába történő ap ró előrelépést itthon az ellenzék az 1945 előtti Magyarország feltámasztásaként értékel, hiszen a praxisjog területén is nyilvánvalóan közelebb áll az európai gyakorlat a háború előtti hazai gyakorlathoz, mint a szocialista korszakéhoz. Azokat vádolják teh át maradisággal, akik a megfontolt uniós csatlakozás érdekében éppenhogy közelítenének a bizonyíthatóan jól bevált nyugateurópai gyakorlathoz. Erősen támaszkodnak a törvényjavaslat ellenzői az emberi irigységre is. Nem azt méltányolják, hogy az alapellátá s területén részben visszakapják elvett jogosítványaikat az orvosok, hanem azt hiányolják, hogy miért nem kapnak olyan orvoscsoportok is jogosítványokat, akiknek még a fejlett országokban sincsenek ilyen jogosultságai. Az etikus és kiegyensúlyozott tájékoz tatás gyöngeségére figyelmeztetnek azok a visszásságok is, amelyek a parlamenti végszavazást követő tömegtájékoztatást jellemezték. A törvényjavaslat körüli vita súlypontja a szakmai küzdőtérről fokozatosan átkerül a közvéleménymanipulálás erkölcstelen bá zisára. Most újra szembesülhetünk azzal az eredménytelenséggel, ami a decemberi általános vitában kifejtett erőfeszítéseinket követte. Számomra úgy tűnik, hogy a szocialista és szabad demokrata
