Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 14 (109. szám) - Filló Pál (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Oszd meg és uralkodj?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - FILLÓ PÁL (MSZP):
9048 munkaadók, sőt a nemzetközi cégek képviselő is, ez egy olyan egyeztetési fórum, ahol tudunk beszélni a költségvetés makroszámairól, az infl ációról, a bérek általános színvonaláról. S egy ettől különböző dolog, hogy az adott ágazatban dolgozók, a pedagógusok, egy másik ágazat esetében az ápolónők, az orvosok, az önkormányzati dolgozók milyen bérigényeket jelenítenek meg, és a kormány mit tud e bből teljesíteni. Ezt a két dolgot szeretnénk különválasztani. Ez a folyamat most éppen halad előre. Önnek igaza van abban, hogy haladhatna gyorsabban is. Igyekszünk még lehetőleg ebben az évben vagy a következő év első hónapjában végére jutni ennek a foly amatnak, és akkor egy valóságos, gazdasági igényekhez igazodó érdekegyeztetési rendszer jön létre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , remélem mindannyiunk közös megelégedésére. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. FILLÓ PÁL (MSZP) : Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy gondolom, hogy a válaszában egyértelmű en igazat adott a tekintetben, hogy most ez az érdekegyeztető fórum nem működik úgy, ahogy ezt valamennyien szeretnénk. Ugyanakkor viszont szeretném a miniszterelnök úr figyelmét felhívni arra, hogy ha van olyan speciális terület, ahol igenis a makro, ill etve a helyi ügyeket együtt kellene tárgyalni, akkor az pontosan a közalkalmazotti terület, hiszen ők azok, akik egyértelműen függnek a költségvetéstől, egyértelműen függnek attól, hogy itt, az ország Házában milyen döntések születnek.