Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 13 (108. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz):
8714 meghozták. A MIÉP azonban a má sik oldalát is szeretné látni ennek a dolognak, azt, ahogy a magyar társadalom, a magyar emberek viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Az csak az egyik része a dolognak, hogy befogadnake, és hogy mikor fogadnak be bennünket. A másik, legalább ugyanennyire fonto s kérdés, hogy a magyar nép kellő tájékoztatás után óhajte csatlakozni a maastrichti népek nagy családjához, hogy ezt a kissé régimódi kifejezést alkalmazzam erre a dologra is, amely bizonyos tekintetben nagyon hasonlít egymásra. Ha ez megtörténik, ha a m agyar társadalom megkapja azt a pontos tájékoztatást, hogy mennyi előnye és hátránya származik az egész nemzetnek ebből a csatlakozásból, és a népszavazás úgy dönt, hogy mi is csatlakozunk ehhez, akkor természetesen a MIÉP nagy örömmel fog részt venni ebbe n a munkában. Addig azonban aggályaink vannak, amíg mindenki úgy tekinti ezt a kérdést, hogy az Európai Unió vezetői határoznak, elgondolnak, dátumot adnak, követelményt támasztanak, mi pedig ehhez felzárkózunk. (14.20) Ezt már ismerjük, ebből nekünk semmi előnyünk nincs. Tehát arra kérjük a kormányt, igyekezzék sokkal nagyobb gondot fordítani arra, hogy a magyar nép a csatlakozás előnyeit és hátrányait is megismerje. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Szájer Józ sef frakcióvezető úrnak, FideszMagyar Polgári Párt. DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) : Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A FideszMagyar Polgári Párt örömmel üdvözli a helsinki csúcstalálkozó döntéseit, és bizonyítékát látja a pozitív