Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter:
8667 cselekedni. Ők már eljutottak odáig, sokan még a magyar parlamentben nem. Ez egy érték, örök érték, ami soha meg nem változik; hiába lesz k omputervilág, hiába megyünk fel az űrbe, vannak örök értékek. Az anyai szeretet ma épp olyan, mint millió évekkel ezelőtt vagy millió évek múlva, nem lesz változás benne akár ázsiai, afrikai vagy európai anyáról van szó. Ugyanúgy az is, hogy egymás iránt h ogyan kell cselekednünk és a kereszténység lényege, az is örök érték. Én ezt látom a törvényben, és ezt látnám ennek a megünneplésében, ha ebben találkoznánk, hogy 1100 év óta itt vagyunk, és remélem, erősebben, nemzeti öntudatban, úgy érzem, talán gazdaga bban. De nekem a Szent Korona nem a királyságot jelenti, sosem voltam királypárti, ismétlem, azt az országot jelenti, amelynek a nyelvét boldogan használom és amelyet úgy hívok, hogy hazám. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. S zili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Dávid Ibolya miniszter asszony két percben kért hozzászólási lehetőséget. Miniszter asszony, öné a szó. DR. DÁVID IBOLYA igazságügyminiszter : Köszönöm, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! A Szabad Demokrat ák Szövetsége képviselőjétől és az MSZP képviselőitől is elhangzott, hogy két mondat kivételével elfogadják az egész előterjesztést és megszavazzák. (Az SZDSZ képviselői tagadólag rázzák a fejüket.) Nem is folytatom tovább, ha ellenkezőleg bólogatnak, mert arról volt szó, ha kimarad az a rész, hogy "Az ország minden polgára részese a közhatalomnak.", illetőleg "A Szent Korona ma is a magyar állam egységét jelképezi.", ebben az esetben a törvényjavaslatot elfogadják. Erről volt szó néhány perccel ezelőtt, mi előtt a