Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
8658 Hiszen az m) pont nin cs kivéve azok közül a pontok közül, ahol ellenjegyzés szükséges a köztársasági elnök döntéséhez! Teljesen világos az alkotmány szövegezéséből, hogy ilyen lehetőséget, a köztársasági elnök bevonását egy új közjogi testületbe, amelynek törvény ad feladatoka t és törvény ró rá felelősséget, ilyesmit az alkotmányozó nem tételezett fel és nem tartott lehetségesnek, amikor a 30/A. § szövegét megfogalmazta. Ez a testület abban a megfogalmazásban, azokkal a feladatokkal és abban az összetételben, amelyet önök benyú jtottak, nyilvánvalóan nem alkotmányos. Azt gondolom, tisztelt miniszter asszony, tisztelt Országgyűlés, hogy helytelenül, az ezeréves ünnephez méltatlanul jártak el önök, amikor megfogalmaztak egy olyan törvényjavaslatot, amelyről tudták, hogy két parlame nti párt nem fogja elfogadni; amelyről azt gondolták, amit egy kormánypárti képviselő mondott a költségvetési bizottság ülésén: ha már nem értetek egyet, hallgassatok! - mondta nekünk ez a képviselő. Ez volt az önök felfogása. Végigvonul ez a törvény tarta lmán és az egész kommentárján. Ez jelenik meg még abban is, hogy ha már nem ünnepi ülésen fogadja el az Országgyűlés a módosult tervek szerint, akkor is a kormánytöbbség elképzelései, a kormánytöbbség forgatókönyve, a kormánytöbbség szándéka szerint kívánn ak az Országgyűlés épületében egy ünnepséget lebonyolítani, anélkül, hogy ehhez megszerezték volna a parlamentben képviselt valamennyi párt egyetértését. Hadd emlékeztessek végezetül arra, hogy amikor két évvel ezelőtt, amikor még mi voltunk a kormánytöbbs ég, és 1848 150. évfordulójára, az áprilisi törvények 150. évfordulójára terveztünk ünnepi ülést a parlamentben, akkor a házbizottságban minden részletet egyeztettünk. A házelnöknek megvolt a maga elképzelése, de az ellenzéki pártok minden javaslatát elfog adtuk,