Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - FARKAS IMRE (MSZP):
8563 a törvényt. Tőle azt hallottam, hogy jelentősen megváltozott a gazdasá gi környezet, ezért jelentős módosításra van szükség. Nos, ha ez így van, márpedig valószínűleg így van - hiszen Latorcai János, a Fidesz képviselője is aláhúzta, hogy milyen jelentős változások következtek be az utóbbi években a privatizáció terén , akko r nem érthető, hogy ha ilyen jelentős a környezeti változás és jelentős változásra van szükség, akkor miért ilyen jelentéktelen törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be az Országgyűlés számára. Másrészt szintén megfogalmazta az államtitkár úr, hogy ezzel a törvénymódosítási javaslattal a privatizáció körüli jogi bizonytalanságot kívánják eloszlatni. Véleményem szerint ez a nyúlfarknyi törvényjavaslat semmiféle bizonytalanságot nem oszlat el a privatizáció környékén. (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az O rszággyűlés alelnöke foglalja el.) Elképzeléseim szerint körülbelül három dolognak kellene megvalósulnia ahhoz, hogy a privatizáció környékén ne legyen bizonytalanság. Elsőként a kormányzatnak valamiféle stabilitást kellene mutatni a privatizáció megítélés e tekintetében. Sajnos azt látni, már magát a programot és az azóta végrehajtott tevékenységeket, akciókat illetően is, hogy mást mond a kormány ebben a kérdésben és általában mást is tesz. Véleményem szerint erre a legjobb példa, mint ahogy a beszédemet i s kezdtem, a törvényjavaslat konkrét szövege és az államtitkár úr felvezető gondolatai. A másik jogbizonytalanságot oszlató megoldás lehetne, ha készülne privatizációs stratégia és vagyonkezelési szabályzat. Ez ide vezethetne - itt több képviselőtársam is elmondta , most már igencsak eltelt 4500 nap a kormányzat működése óta, de sajnos ilyennel nem volt alkalmunk találkozni, s nagyon egyetértek a kisebbségi véleményt elmondó képviselőtársammal, úgy látszik, hogy a kormányzat kifejezetten beleszeretett a