Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
8556 növelése. Azt mondták itt többen is, akik ezzel a kormányzati javaslattal egyetértettek, hogy azért van arra szükség, hogy növeljük az állam részesedését Herenden, mert ez egy nemzeti érték, nemzeti kincs, és így lehet ezt megóvni. Amikor a költségvetési vita során, illetve a tbköltségvetés vitája során a Club Aligával kapcsolatban ugyanez a kérdés merült fel, amikor is azt mondták a kormánypárti többség k épviselői, hogy a Club Aligát azért kell megtartani állami tulajdonban, mert ez egy nemzeti kincs, már akkor is elmondtuk, hogy nem attól nemzeti kincs valami, hogy annak ki a tulajdonosa. Ha többletforrásokra van szükség - márpedig akár a Club Aliga vonat kozásában, akár más vonatkozásban is lehet szükség többletforrásokra , adott esetben Herend vonatkozásában is, akkor nem az a megoldás, hogy növeljük az állami részarányt, hanem adott esetben meg kell fontolni azt, hogy hogy lehet a tőkenövelést lehetővé tenni. Szintén kifogásolandó ugyanebben a témakörben az ISM tulajdonosi jogokkal való felruházása a Sportlétesítmények Vállalat esetében. Ez azért is kifogásolandó, mert itt egy közalapítvány látja el a tulajdonosi jogokat. Azt gondolom, hogy nem túlságosa n ildomos és nagy valószínűséggel nem is túlságosan alkotmányos egy közalapítványt megfosztani a vagyonától. Amikor a társadalombiztosítási önkormányzatokat megszüntette a kormányzat, már akkor is belebotlott a tulajdon kérdésébe, és akkor sem lehetett a t ársadalombiztosítási alapokat megfosztani a tulajdontól. Ez sem egy szerencsés elgondolás, hogy a Sportlétesítmények Vállalatot törvénnyel egyszerűen elveszik a közalapítvány tulajdonából. Azt gondolom, kellően tudtam bizonyítani azt, hogy az állami szerep vállalásnak ez az erősítése a törvényjavaslattal bizony bekövetkezik. A másik célja a törvényjavaslatnak a tartós állami tulajdonrész leépítése a Matáv, az OTP és a Mol esetében, és a