Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 8 (107. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
8370 A másik, a 4. § (2) és (3) bekezdése ezzel összefüggő. A szocialista képviselőtársaink is benyújtottak a 4. § (1)hez, de a (2)hoz és a (3)hoz nem, ez ugyanis az egyesülést és a szétválást szabályozza. Tehát amennyiben elfogadjuk, hogy a 4. § (1) bekezdésébe belekerül a megyei jogú városokban működő, megyeszékhelyen kívüli kamara, akkor ezt szerepeltetnünk kell a 4. § (2) és (3) bekezdésében is. Gyakorlatilag ezzel megvalósulhatna az a cél, hogy egy jól működő rendszert nem verünk szét, illetőleg nyilvánvalóan helyben tudják igénybe venni a kamarai szolgáltatást az arra jogosultak. Más kérdés természetesen a kötelező és az önkéntes jelleg. Ezt már többen kifejtették itt előttem pro és kontra. Megítélésem szerint az önkéntesség jobban szolgálja egyébként a kamarák eredeti célkitűzését is, emellett mindenféleképpen ki tudják fejteni hatékony és hasznos munkájukat. Köszönöm a f igyelmüket. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Németh Imre úrnak, az MSZP képviselőjének. DR. NÉMETH IMRE (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én Babák képviselőtársam egy megállapításához szeretnék néhány g ondolatot hozzátenni. Ő ugyanis azt mondta, hogy a kamarák közhatalmi jogosítványaikkal bombázzák saját tagjaikat. Igen, ez rendkívül kellemetlen feladat a részükre is, de úgy gondolom, a gazdasági önkormányzatiság és a gazdaság fehérítése érdekében ezeket a kellemetlen feladatokat is fel kellene vállalniuk, mert ez lenne az egyik lényeges funkciója, és meggyőződésem, hogy ezáltal rendkívüli hasznos segítséget tudnának nyújtani a kormány számára.