Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 7 (106. szám) - Vincze László (FKGP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mikorra javulhat meg Csongrádon a tiszai-híd- és révátkelés színvonala?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
7978 Azt kell megerősítenem, hogy az értékelő bizottság szakmai véleményét fogadta el a Pén zügyminisztérium, és nyilván egy pályázaton mindig vannak vesztesek. Megszoktuk már azt, hogy a vesztesek vagy bírósághoz fordulnak - ezt megtehetik, ehhez joguk van az ezen a pályázaton résztvevőknek is , vagy pedig különböző lobbistákat keresnek. A képv iselő úr korábban már egy interpellációt feltett ebben a kérdésben; akkor is az iránt érdeklődött, miért ez a két cég lett a nyertes, és miért nem a másik három közül valamelyik. (14.40) Akkor is azt válaszoltuk, most is ezt tudom megismételni: azért, mert ez a két pályázat volt véleményünk szerint a legjobb. Kérem a képviselő urat, hogy a válaszomat fogadja el. (Taps a Fidesz padsoraiban.) Vincze László (FKGP) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Mikorra javulhat meg Csongrádon a tiszaihíd- és révátkelés színvonala?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Vincze László, a Független Kisgazdapárt képviselője, kérdést kíván feltenni a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztern ek: "Mikorra javulhat meg Csongrádon a tiszai híd- és révátkelés színvonala?"