Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 7 (106. szám) - Burány Sándor (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - "Kik kaszinózhatnak ma Magyarországon?" címmel
7973 hiszem, az egész Országgyűlés várja ezt a törvénymódosítást. Kérem, minél hamarabb terjesszék elő. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm. Ugyancsak egyper ces viszontválasz illeti meg az államtitkár urat. Államtitkár úr! DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint említettem, az eddigieknél sokkal részletesebb felmérés el készült. A felmérések alapján lényegében ez a több változatban megfogalmazott koncepció is elkészült, és azt gondolom, semmi akadálya annak, hogy a közeli jövőben a kormány ezt megtárgyalja, elfogadja, és azt követően, azt hiszem, a következő félév során a parlament is elfogadhatja azt a törvényt, amely, azt gondolom, egy régi, tulajdonképpen évtizedes mulasztása a törvényhozásnak. Hiszen ezt a kirívó, és úgy gondolom, mindenkit méltán irritáló helyzetet mindenféleképpen egy átfogó és konszenzuson alapuló t örvénnyel kell szabályozni. E törvény létrehozásának feltételei adottak, és reményeink szerint a következő félévben ez meg is történik. Köszönöm a figyelmet. Burány Sándor (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - "Kik kaszinózhatn ak ma Magyarországon?" címmel