Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 7 (106. szám) - A Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KONCZ FERENC, a környezetvédelmi bizottság előadója:
7928 véleményt megfogalmazó képviselők köre, hogy az 1948ban alapított Kossuthdíj feltétlenül és kizárólag azonosítandó lenne a pártállamisággal. 11.10 Tehát azt gondoljuk, hogy a díjak nak és kitüntetéseknek a tényleges tartalmát kell tekinteni, nem pedig a nevekből következő rossz áthallásokra kell kihegyezni a füleket. A kisebbségi vélemény ebből következően az, hogy a Corvin Mátyásról történő kitüntetéselnevezés igenis alkalmas arra, hogy a magyar tudomány, kultúra és oktatás terén végzett kiemelkedő tevékenységeket kellőképpen és méltóképpen elismerje. Annál is inkább, mert egyrészt egy olyan uralkodóról van elnevezve, aki e téren igen komoly mecénási tevékenységet fejtett ki, értő mó don pártfogolta ezeket - a magyar történelemben kevés olyan korszakot találunk, amikor ilyen szinten, mint Hunyadi Mátyás idején, áldoztak volna a kultúrára , másrészt pedig szimbolikus is ez a történelmi személy, hiszen ha úgy vesszük, két korszak határá n állt, a középkor és az újkor határát jelentő reneszánsz fejedelem volt. A magyar társadalom számára, amelyik most, az ezredforduló közeledtével egy új évezredbe lép át, az informatikai társadalom korába, egy teljesen más életminőségbe és kulturális közeg be, szimbolikus és jelképes is lehet az, hogy egy ilyen kitüntetést Corvin Mátyásról neveznek el. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Koncz Ferencnek, a környezetvédelmi bizottság előadój ának. KONCZ FERENC , a környezetvédelmi bizottság előadója :