Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 7 (106. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ROGÁN ANTAL (Fidesz):
7831 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tiszte lt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Rogán Antal frakcióvezetőhelyettes úr, a Fideszfrakció képviseletében, "A politikának nem a gyermekek világában van a helye" címmel. Megadom a szót a képviselő úrnak. ROGÁN ANTAL (Fi desz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rövidesen az Országgyűlés elé kerül a megfigyelési bizottság jelentéstervezete, s ebben többek között szerepel az a tény is, hogy az előző ciklusban az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fide szMagyar Polgári Párt frakcióvezetőjét, Pokorni Zoltánt az úgynevezett Xénia Láz Egyesület, illetve a hozzákapcsolódó vállalkozások megbízásából figyelték meg. Eme megfigyelés azért is érdekes történet, hiszen erre azért került sor, mert Pokorni Zoltánnak voltak jogos aggályai - amelyeket meg is fogalmazott - az említett egyesület működésével kapcsolatban. Hadd idézzem fel most önöknek ezeket a bizonyos aggályokat. A Xénia Láz Egyesület működése során nem egy alkalommal gyermekekre vonatkozó adatgyűjtést v égzett, illetve gyermekek körében gazdasági tevékenységet folytatott, és eközben az akkori legnagyobb kormánypárt, a Magyar Szocialista Párt prominens politikusainak támogatását élvezte. Úgy tűnt, hogy erre a tevékenységre a koronát közvetlenül a választás ok előtt abban a formában teszik fel, hogy egyesítik a Xénia Láz Egyesületet a Magyar Úttörők Szövetségével, mely egyesület már együttműködési megállapodást köthet a Magyar Szocialista Párttal. A Magyar Úttörők Szövetsége elnöke akkoriban a sajtóban is töb bször megfogalmazta, hogy eme együttműködési megállapodás révén a Magyar Szocialista Párt országos listáján országgyűlési képviselői helyre is számít.