Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
7780 hiszen most már kiderült, hogy ezek között csak egy a közös: hogy január 1jével lép hatályba. Akkor, ha hasonló jogtechnikai megoldásokat alkalmazunk, számos dolgot meg lehet tiltani azok között, amik között van néhány k özös dolog. Nem akarok itt abszurd és cinikus példákat említeni, de ezen az alapon bármit össze lehetne egy csomagba hozni és megtiltani, illetve a hatálybalépését nem megengedni. Még egyszer azt szeretném kérni, hogy a bizottsági vitában adjon lehetőséget a tárca arra, hogy valamilyen módon, egy kapcsolódó módosító javaslattal ennek hatálybalépését elhúzzuk, és próbálja meg a tárca megtalálni azokat a jogi megoldásokat, melyek állítólag megvannak, amelyek lehetővé teszik azt, hogy néhány törvénymódosításon keresztül Magyarországon néhány olyan pár, akiknek ez lenne az utolsó lehetőségük arra, hogy genetikailag - ismétlem és aláhúzva mondom: genetikailag - saját gyerekük legyen, élhessen ezzel a lehetőséggel. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsor aiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólásra jelentkezett Vojnik Mária asszony, az MSZP képviselője. Megadom a szót. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Végigvártam türelemmel azokat, akik szólni kívánta k ebben a vitában, és most szeretnék - ha megengedi az államtitkár úr - reagálni arra, amit ön mondott, és néhány kormánypárti képviselőtársam felszólalására is. Ami az általános vitában elhangzottak visszaidézését illeti, erre azért volt szükség, mert mi magunk elhagyni javasoljuk az önök által beterjesztett módosító indítványt. Amikor érveltünk emellett, akkor, azt gondolom, megtettük, ami elvárható tőlünk,