Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7704 Tehát összefoglalva: én nagyo n aggódom a kistelepülések, különösen azon kistérségek jövőjéért, költségvetésükért, amelyek érdemi helyiadóalanyokkal nem rendelkeznek, érdemi helyiadóbevételre nem tesznek szert, maholnap az intézményeik működése kerül veszélybe. Arról nem beszélve, hog y példának okáért új előirányzat született, a 3. számú melléklet 23. pontja: a bentlakásos közoktatási intézményi ellátásban alkottak egy b) pontot fogyatékos tanulók diákotthoni ellátása címen. Tisztelt Ház! Ennek az lett a következménye, hogy az elmúlt é vben és ebben az évben is az ilyen bentlakásos intézményekben az egy bentlakóra jutó támogatás 432 ezer 500 forint volt, amit jövőre 250 ezer forintban kívánnak megállapítani. Én őszintén remélem, hogy ha ezen módosító javaslatomat elutasították korábban, lesz a kormánypárti képviselők közül olyan, aki ezt felvállalja, és talán jobb szívvel szavazza meg a koalíciós párti képviselők tömege, ha egy közülük való képviselő teszi meg ezt az érdemi javaslatot. Remélem, ezt támogatni fogják. Köszönö m megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a következő vitaszakaszt az Országgyűlés fejezet ére vonatkozóan... - de előtte még a következő bejelentést teszem. Sok frakciónak az első vitaszakaszban majdnem elhasználódott az időkerete, de holnapra természetesen marad. Tehát úgy döntök, hogy a következő fejezeteket, ha nem is lesz több felszólaló, n em zárom le, hogy holnap a frakciók rendelkezésére álló időkeretből akkor még újra megnyithassuk a