Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 6 (105. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
7690 Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, MSZP; őt követi majd Barkóczy Gellért képviselő úr. Tessék! JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Elnök Úr! Köszö nöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék három, már meglévő módosító indítványom mellett érvelni, és egy kapcsolódó módosító javaslat mellett is. Először: a 32. § (2) bekezdéséhez nyújtottam be egy módosító indítványt, amely arra vona tkozik, hogy az a második 1 százalékos személyi jövedelemadótámogatás, amit az állampolgárok felajánlhatnak, milyen célra fordítódjon a 2000. évben. A kormány javaslata szerint a 2000. évben az árvízkárok megelőzését szolgáló csatornaépítési és felújítás i, gátépítési munkákkal kapcsolatos programok támogatására kell ezt a felajánlott 1 százalékot fordítani. Úgy gondolom, hogy ez nem egy pontos megfogalmazás, mert nemcsak az árvízkárok, hanem a belvízkárok is ugyanúgy sújtják az önkormányzatokat és a lakos ságot is - az idei év jó példa volt erre. Az indítványomban tehát azt javaslom, hogy a következő évben az árvízkárok és a belvízkárok megelőzését szolgáló feladatokra, felújítási munkákra fordítódhasson ez a pénz. Nagyon bízunk benne, hogy a parlament fogj a támogatni ezt az indítványt, mert szerintem ez egy jó javaslat. Lehet, hogy nem is kellett volna ezt elmondani, de mint ahogy Kovács Tibor képviselő úr ügyrendi javaslatában is kifogásolta, nem tudjuk pontosan, hogy a már korábban szabályosan benyújtott indítványunkkal kapcsolatban a bizottságok hogy foglaltak