Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. december 1 (104. szám) - Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével aláírt "Békepartnerség" program keretdokumentumának törvénybe iktatásáról és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes... - DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ):
7547 pártelnökökke l folytatott megbeszélései. A miniszterelnök úr kilátásba helyezte, hogy valamennyi politikai párttal újból megindulnak a megbeszélések, tehát nem pusztán a Fidesz és az MSZP között fog létrejönni ez a megállapodás, hanem ebben benne lesznek a kormánypárto k is és az ellenzék pártjai is. Erre mi a magunk részéről igényt tartunk, és szeretnénk, ha ebben a keretben szabályozhatnánk minden fontos kérdést, ideértve azokat is, amiket a kormány ide akart hozni, illetve ide is hozott, de már maga is belátja, hogy e gymaga keresztülvinni nem tudja. Az ügy érdemét illetően ne firtassuk most azt, hogy ez burkolt alkotmánymódosítás van nem, ebbe a vitába nem akarok belemenni. De bizonyos az, hogy megpróbálta megkerülni a többpárti egyetértésre vonatkozó megegyezést, kény elmessé akarta tenni önmaga számára tenni az utat. Ez nem helyes megközelítés, és az egyéni partnerségen keresztül az összes NATOgyakorlatra is szerette volna ugyanezt a szabályozást és engedélyezési rendszert kiterjeszteni. Végezetül, tisztelt képviselőt ársaim, még egyszer szeretném leszögezni, jelen pillanatban pozitívnak érzem azt a kormánypártok és ellenzék részéről egyaránt megnyilvánuló közös szándékot, hogy elinduljanak ezek a megbeszélések. Ezekre szükség van, mi ezekben részt fogunk venni. Kérjük, hogy induljanak meg, addig viszont ennek a vitának, illetve a vita további folytatásának nem sok értelmét látom. Lehet, hogy mindez belefoglalható lesz a majdani megállapodásba, annak egy részét fogja képezni. Ezt nem tartom kizártnak, bár vannak ezzel ka pcsolatban bizonyos fenntartásaink, és ha jól érzékelem, az MSZPnek is vannak ezzel a megoldással kapcsolatban fenntartásai. A parlamenti bizottságok jogkörének ilyetén való kiterjesztése is lehet kérdéses, de akkor érdemes vitatkozni róla, ha látjuk a te ljes menüt, látjuk a teljes étlapot.