Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 6 (82. szám) - Döntés az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának időkeretben történő tárgyalásáról - ELNÖK (dr. Áder János): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
72 Tehát fontos az, hogy megtaláljuk és javítsuk a beterjesztés esetleges gyenge pontjait, de nem úgy, hogy eleve megpróbáljuk annak minden erényét és minden előnyét azzal ellentétes módon cáfolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megk érdezem, kíváne még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezés nem történt. Szabó Lukács képviselő úr jelentkezik független képviselőként, de a Házszabály rendelkezése alapján nem áll módomban megadni ebben a kérdésben a szót, azért, mert a Házsz abály 53. § (1) bekezdése úgy szól, hogy e tárgyban határozathozatal előtt bármely képviselőcsoport egy tagja háromperces időkeretben hozzászólhat. Tehát ebben a körben, ennek a napirendi pontnak a tárgyalásánál nem áll módomban megadni a képviselő úrnak a szót. Megadom a szót viszont Kovács Kálmán frakcióvezetőhelyettes úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyetlen hozzáfűznivalót szeretné k az elhangzottakhoz mondani. A mostani tárgyalási rendnek nemcsak az időkeretgondját említhetjük mint képviselők. (16.20) Sokkal fontosabbnak tartom, hogy a háromhetes ülésrend miatt az általános vita egyetlen hét alatt zajlik le, és a módosító indítványo k beadására egyetlen hét áll rendelkezésre. Ez gyakorlatilag azt jelenti - miután mindannyian a múlt hét elején ismerhettük meg az anyagot , hogy a vita megkezdésétől a szakmai munkára összesen egy hét van, hiszen azokat a kérdéseket, amelyeket nem nyitun k meg, azokat a pontokat,