Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 30 (103. szám) - A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter:
7077 igénybevételének lehetősége, amelyben azok részesülhetnek, akik jövedelme legális és adózott forrásból származik. A kedvezmény mértéke 2000ben átlagosan 30 százalékkal emelkedik, ami azt jelenti, hogy egy háromgyerekes család az eddigi 82 800 forint éves adókedvezmény helyett 108 000 forint adókedvezményt vehet igénybe, amely a házastársak között megosztható. Azok, akiknek a jövedelemszerző képessége bármilyen okból korlátozott, és így a gyermeknevelést anyagi okok nehezítik, igénybe ve hetik a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, amelynek összege a nyugdíjemeléssel párhuzamosan 8 százalékkal növekszik. Ugyanilyen mértékben emelkedik a gyermeknevelési támogatás és a gyermekgondozási segély összege is, így elmondható, hogy ezen ellátások növekedése a reálértéket várhatóan több mint 2 százalékkal meghaladja majd. 2000. január 1jétől a kormányprogramnak megfelelően bevezetésre kerül a gyermekgondozási díj, melynek maximuma a minimálbér kétszereséig terjedhet. Ez az újra visszaállított nagyo n fontos intézmény hozzájárulhat a gyermekszámcsökkenés megállításához, valamint a családok anyagi helyzetének javításához, stabilabbá válásához. Nem kívánjuk csökkenteni az önkormányzatok pénzügyi mozgásterét sem, és az általunk javasolt, az önkormányzato knál helyben maradó személyi jövedelemadómérték 5 százalékra való csökkentése nem szűkíti a mozgásteret. Az így felszabaduló pénzeszközök teljes egészében helyi önkormányzati körben maradnak, csak azokat normatívan osztjuk el. Ezáltal lehet biztosítani az önkormányzatok mozgásterét ahhoz, hogy minden településen, így az átlagosnál rosszabb jövedelmi háttérrel rendelkezőkön is, működtetni