Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 29 (102. szám) - Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
6604 Az egészségügyről szóló '97. évi CLIV. törvény IX. fejezete tartalmazza az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokat, közöttük a dajkaterhességet. Ennek a szokatlan című törvé nycsomagnak a kebelében a dajkaterhesség hatályba léptetését akarta, akarja megakadályozni az előterjesztő. A bizottsági ülésen nemcsak ellenzéki oldalon kifogásoltuk ezt a szándékot, hiszen amikor az egészségügyi törvény '97ben megfogalmazásra került, ak kor egy távolabbi határidőt, a 2001. január 1jei határidőt írta elő a törvény arra, hogy azokat a kérdéseket, azt a számos, elsősorban a származás megállapításával összefüggő, rendezésre váró kérdést jogszabályilag rendezze a szaktárca, illetve tegyen rá javaslatot. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztában vagyok azzal, hogy nem nagyon sok ember várja ezt a törvényt, hogy nem tömegeket érintő szabályozásról van szó. Akik viszont várják, azok nagyon várják, azok életében rendkívül fontos, hogy saját gyerekük sz ülethessen a dajkaterhesség megoldásával. Így az államtitkár úr expozéját végighallgatva szeretnék kitérni arra is, hogy kezünkben van a szülészeti és nőgyógyászati szakmai kollégium állásfoglalása, akik egyértelműen a dajkaterhességről szóló szabályozás h atályba léptetése mellett foglalnak állást. Amikor szeptember 23án döntenünk kellett arról, hogy alkalmasnak tartjuke ezt a javaslatot általános vitára, akkor az ellenzéki képviselők mellett kormánypárti képviselők is, kisgazda képviselőtársaink is úgy f oglaltak állást, hogy érvényben kellene hagyni az egészségügyről szóló törvény vonatkozó szabályát, következésképp nem ajánlottuk általános vitára a törvény tárgyalását. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Feren c) :