Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
593 Simicska úr távozását ő maga, a miniszterelnök úr és a kormánykoalíció egyes politikusai azzal magyarázzák, hogy úgymond, hec ckampány, rágalomhadjárat folyt ellene. Nos, hogy rágalmak voltake azok az állítások, amelyek Simicska úr múltbéli tevékenységével kapcsolatban a sajtóban megfogalmazódtak, és amelyeket mi magunk itt, az Országgyűlésben megismételtünk és további tényekkel kiegészítettünk, országgyűlési vizsgálóbizottságnak kellett volna tisztázni, miként azt a Szabad Demokraták Szövetsége 1998 őszén kezdeményezte. A Fidesz vezette kormánykoalíció azonban megakadályozta, hogy a vizsgálóbizottság tagjait megválasszák, és tis ztázhassa, hogy mi igaz a Simicska Lajos korábbi gazdasági tevékenységével kapcsolatos állításokból. A kormánykoalíciót terheli tehát a felelősség azért, hogy ez mindmáig nem tisztázódhatott. Az azonban nem igaz, hogy a közvéleményben csak Simicska úr múlt jával kapcsolatban vannak kételyek, és APEHelnöki munkája általános megelégedést váltott ki, miként ezt az elmúlt napokban többen állították. Simicska úr vezetésének egy évében ugyanis az adóhivatal és az újonnan létrehozott adórendőrség előszeretettel ös szpontosította a figyelmét a kormány politikai ellenfeleinek pénzügyeire. Így jelentek meg emberei az MLSZ elnökénél, ellenzéki lapoknál vagy az előző miniszterelnök házát építő cégnél. Az az aggodalmunk, hogy a Fideszkormány a politikai harc eszközévé te szi az adóhivatalt, sajnos, messzemenően igazolódott. Most, hogy Simicska Lajosnak távoznia kellett, a Fideszkormány előtt megnyílt a lehetőség, hogy újra elismert, független szakemberre bízza az APEH vezetését, és kivonja a hivatalt a politikai harcból. Az eddigi általános helyettes kinevezésével azonban - aki maga is ott volt a Fidesz körüli