Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. szeptember 7 (83. szám) - Az Országgyűlés döntése az MSZP képviselőcsoportja által benyújtott kérelemről, az ügyrendi bizottság 22/1998-2002. ÜB (1999. június 17-ei) általános érvényű állásfoglalásával kapcsolatban - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ):
576 Házszabály azt is előírja: időkeretben, erről nyilván a házbizottságban születik a döntés. Tehát annak sincs indokoltsága, hogy azt hangsúlyozzuk, hogy ha az adott napirendbe beillesztve nincs adott helyen, és erről nem szavazunk, akkor valami probléma történik. Tehát megítélésem szerint ebben a kérdésben a Házszabály világosan és egyértelműen nem az összehívásról beszél, hanem a poli tikai vita megtartásának kötelezettségéről. Ha ehhez bármilyen módon egy egyszerű többségű szavazást még hozzárendelünk mint utánakapcsolt feltételt, akkor ellentétesek vagyunk a saját Házszabályunkkal. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megadom a szót Kóródi Mária képviselő asszonynak, SZDSZ. DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szóló képviselők, Tóth András és Balczó András is részletesen kimerítették - bocsánat, Balczó Zoltán képviselő úr - azokat a jogi érveket, amelyek alapján ennek az ügyrendi bizottsági állásfoglalásnak valóban nem lett volna szabad ebben a formában megszületni. Én ezért most nem is ezt az érvelést szeretné m önökkel ismertetni, egyszerűen szeretném önöket beavatni abba a történésbe, ahogy az ügyrendi bizottság ezen állásfoglalása megszületett. Az ügyrendi bizottság elé érkezett a házelnöknek az a kérése, hogy az Országgyűlés határozati javaslata alapján, ami ben a napirendet nem fogadta el, sor kerülhete politikai vita megtartására. Az Országgyűlés elnöke arra kérte az ügyrendi bizottságot, hogy ebben a kérdésben foglaljon állást.