Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
5308 ügyrendit mondok. Bár ha úgy alakul a helyzet, akkor ezt nyugodtan ügyrendinek is lehet nyilvánítani. (Derültség. - Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Be kell jelenteni!) Nagyon furcsa, hogy Pető Iván képviselőtársam javaslatával egyetértek, de ezt teszem. (Derültség. - Taps az MSZP padsoraiból. - Közbekiáltások: Hú!) A helyzet ugyanis nagyon súlyos, hölgyeim és uraim! Az ORTT '98. évi költségvetése, előző költségvetése, amelyet egyébként már - ahogy Erkel Tibor említette - egy bizonyos cikkben lelepleztünk, a parlamentet most olyan helyzet elé állítja, hogy ha most elfogadja ezt a '98. évi beszámolót, ebből nagyon nehezen fog tudni kikecmeregni. Itt ugyanis bűntények lettek elkövetve, illetve olyan okirathamisítás, amit az előzőekben bizonyítot tunk. Most pedig egy olyan dolognak az aláírását említette meg Erkel Tibor képviselőtársam, hogy tudniillik az EBRDhitelhez az ORTT garanciát adott annak a szervezetnek, vállalkozásnak, amelynek odaadta a frekvenciát, ami képtelenség! Ezek után ezt az egé sz intézményt diszkvalifikálni kell! Nem lehet elfogadni a '98., a '99. és a 2000. évi költségvetését sem addig, amíg komoly vizsgálatnak nem vetik alá, és ki nem vizsgálják az egész ügyet, ezt az egész folyamatot, ami itt előállt. Mit fog csinálni az Orsz ággyűlés azután, ha ezt most megszavazza, és kiderül, hogy bűntények sorozata következett be?! Nagyon vigyázzon az Országgyűlés! Ezt teljes jóindulattal mondtam, minden indulat nélkül figyelmeztettem, bár lehet, hogy nem úgy adtam elő. Köszönöm szépen. (Ta ps a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tájékoztatásként mondom Pető Iván szabad demokrata képviselő úrnak, hogy mivel módosító javaslat nem érkezett, és