Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - Dr. Pető Iván (SZDSZ) - a nemzeti kulturális örökség miniszteréhez - "Milyen szempontokat képvisel a miniszter úr a kulturális célú pénzek elosztásánál?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HÁMORI JÓZSEF, a nemzeti kulturális örökség minisztere:
5144 nemzeti kulturális alapprogram miniszteri kerete is ezt a célt kívánja szolgálni. 2. A me gosztottság elkerülése érdekében a miniszteri kerettel kénytelenek voltunk csillapítani, lehetőség szerint kiegyenlíteni a folyóiratszakkollégium döntései által keltett egyenetlenségeket. Segítenünk kellett abban is, hogy a "Fókuszban a gyermek" kiemelt c él a gyermek és ifjúsági lapok támogatásánál is megvalósuljon, hiszen ezeket a kollégium egyáltalában nem támogatta, bár több száz milliót költött a felnőtt folyóiratokra. Hogy csak néhányat említsek ezek közül: az Élet és Irodalom 5 millió, a Beszélő 4 mi llió, a Magyar Napló 5 millió, a Holmi 8 millió, Balkon 9 millió, a Mozgó Világ 4 millió forint támogatást kapott - és még sokan mások is. Egyébként egyáltalán nem tartok, nem tartunk attól, hogy az 1999ben támogatott két hetilap, tehát az említett Magyar Demokrata és az Élet és Irodalom akármelyikét is a kormány szócsövének lehetne tekinteni. (Horn Gábor: Pedig kellene, mert a Magyar Demokrata az!) Nem említi a képviselő úr, hogy a miniszteri keretből a körülbelül 42 támogatott közül kik nyertek még támog atást. Néhány a támogatottak közül ennek megfelelően, a gyermekekről már szóltam: Dörmögő Dömötör, Tücsök, Irka, az Egzisztencia, Kortárs, Protestáns Szemle, Nagyvilág és így tovább. 3. A 2 millió forintos támogatás odaítélését a téma fontossága, hiánypótl ó szerepe indokolta. A rendszerváltásról eddig - sajnálatos módon - kevés, tudományos igénnyel és objektivitással megalkotott mű jelent meg. (Horn Gábor közbeszól.) Ez indokolja azt is, hogy a millenniumi könyv és CDROMpályázataink nyertesei között ezen túlmenően szintén díjaztuk az ebben a témában íródott alkotásokat.