Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - CSATÁRI JÓZSEF, az FKGP képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZALAY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
5058 ugyanakkor szintén tele voltak panasszal, kritikával és keserűséggel a kormány - kétségtelenül az akkori kormány - és a minisztériumok iránt amiatt, hogy nem kapják meg a törvény által részükre megígért vagyont, ingatlanokat, eszközöket, melyek hiányában a működőképességüket nem tudták biztosítani. De nem kapták meg sokáig a szükséges jogosítványokat sem, s ezért nem tudtak a tagjaik megelégedésére tevékenykedni. Háromnégy év telt el, a háromnégy év kemény harcban telt el, míg a kamarák végre működőképessé váltak, s a megszerveződés kínjai után többékevésbé minden rendeződött. Mostanra már az egyéni vállalkozók és a gazdasági társaságok nyilvántartása, az engedélyezési rendszer, az egy ablakos ügyintézés, a taxisengedélyek kiadása, az állami pályázati rendszerben való véleményezés joga, az utazásszervező cégek hatósági nyilvántartása, de a közigazgatási feladatokon túl különféle kereskedelem- és gazdaságfejlesztési szolgáltatás nyújtása is a kamarai működés jelentős javulásáról tanúskodik. Úgy tűnik, hosszú évek vajúdása után a talpára állt tehát ez az önigazgató rendszer, amelyik most már a tagjai érdekében és hasznára tud tevékenykedni. Ebben a biztató helyzetben kíván az előterjesztő, pontosabban a mögötte álló ötletgazda, Sümeghy képviselő és kormánybiztos úr a folyamatba beavatkozni, és a kamarák működését alapvetően és kártékonyan érintő koncepcionális módosításokat az új kamarai törvény formájában megfogalmazni. Ez a törvényjavaslat néhány elfogadható és támogatható elképzelésén túlmenően - ilyenek közt említeném például az Ipari és Kereskedelmi Kamara, valamint a Kézműves Kamara összevonását, a területi és országos kamarák egyesítését, valamint a kamarai pénzfelhasználás áttekinthet őségének és