Országgyűlési napló - 1999. évi őszi ülésszak
1999. november 9 (98. szám) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÓTH IMRE, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
5048 leghatékonyabban ellenőrizni? És itt még a legnagyobb ellentmondás: a könyvvizsgálat. Kérem, a törvény az t mondja, hogy kétévente kell csak ellenőrizni. Vajon páros vagy páratlan évben szabad majd lopni? A javaslatunk: a kötelező kamarai tagság megtartása mellett enyhíteni a tagdíjfizetési kényszert, a kezdő vállalkozások, nyugdíjasok számára kedvezményeket a dni, közfeladatokat átadni továbbra is a kamaráknak, és ehhez járuljon hozzá a kormányzat az állami költségvetésből. Jogi eszközökkel is segíteni kell a kamarákat, hogy az eredeti törvényalkotói célnak megfelelhessenek. Az államtitkár úr által elmondott ex pozé igazolta, hogy nem új törvényre van szükség, hanem néhány módosító paragrafusra. Ezt a törvényt feltehetően csak az alkotója és mindazok fogadják el, akiknek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) szolgálati úton ezt meg lehet pa rancsolni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja jelezte, hogy véleményüket két előadó ismerteti. Elsőként megadom a szót Tóth Imre képvise lő úrnak. TÓTH IMRE , az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló képviselőtársammal szemmel bátran állítom, hogy a gazdasági kamarákról szóló jogszabály változtatását a gazdaság szereplőinek igenis többsé ge jó ideje várja. A gazdaság egy adott szeletének leképezője, összetevőinek feltárója, minősítő műszere, jobb esetben menedzselője, hajtómotorja a kamara. Egyszóval, a Független Kisgazdapárt alapállása szerint a gazdasági kamarákra igenis nagy szükség van a gazdaság